Gazdaság

Új főnököt kapott a magyar Microsoft

A Microsoft Magyarország a hétfői napon bejelentette, hogy Papp Istvánt nevezték ki a vállalat új ügyvezető igazgatójának.

Az új vezető felelős a szoftvercég teljes magyarországi működéséért, így az ő feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése az informatikai szektor hazai szereplőivel kialakított együttműködéseken, valamint a Microsoft innovatív megoldásainak elterjesztésén keresztül.

Papp István közvetlenül a Microsoft Közép-Kelet-Európáért felelős elnökének, Don Grantham-nek riportol, kinevezése október 24-én lép hatályba. A szakember a Cisco regionális vezetői tisztségéből (Kelet-Közép-Európa, Latin-Amerika, Afrika, Közel-Kelet, Oroszország/FÁK állami szektorbeli ügyfelekért felelős vezető) érkezik a Microsofthoz.

Márkaboltot nyitott a Microsoft
Talán nem véletlen, hogy a Microsoft Magyarország éppen hétfőn nyitotta meg a Media Markttal együttműködve az első hazai “Microsoft Világ” számítástechnikai szaküzletét. A bolt a cég első olyan kereskedése, amelyben a munkatársakat a Microsoft terrmékspecialistái készítették fel a vásárlói igények kiszolgálására.

Papp István Drajkó Lászlót váltja a Microsoft Magyarország ügyvezetői posztján. Drajkó László több mint 4 év után adja át a magyar ügyvezető igazgatói széket. A következő három hónapban a leköszönő vezető az új ügyvezető munkáját támogatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik