El kell számolni az 1 százalékkal

A 2010-ben 1 százalékos támogatásban részesült civilszervezeteknek november 2-ig kell benyújtaniuk az összeg felhasználásáról szóló közleményt.

Korábban a témában:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében ismerteti: mivel a civil kedvezményezetteknek a 2008. rendelkező évtől kell elektronikus közleményben elszámolniuk a részükre kiutalt szja 1 százalék felhasználásáról, nemcsak azoknak a civilszervezeteknek kell benyújtaniuk a 10KOZ közleményt, amelyek 2010-ben részesültek 1 százalékos összegben, hanem azoknak is, amelyek a 2009-ben tartalékolt összeget 2011-ben felhasználták vagy tovább kívánják tartalékolni.

A közleményt kizárólag elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül lehet elküldeni az adóhatóságnak, s az adatoknak nem csupán összegszerűen kell szerepelniük benne, hanem az 1 százalékos összeg felhasználásának módját szövegesen is ismertetni kell.

Azt a civil kedvezményezettet, amely nem nyújtja be a közleményt vagy hibás adatokat közöl benne, az adóhatóság először felszólítja a közlemény pótlására, ha pedig ennek nem tesz eleget, a NAV határozattal egy évre kizárja az 1 százalékos felajánlásokból történő részesedésből.

A 10KOZ közlemény benyújtását elmulasztó vagy azt hibás adattartalommal benyújtó civilszervezeteket ezen túl 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja az adóhatóság. További részletes információk a NAV honlapján olvashatók.

Alapítványok kapták a legtöbb pénzt

Az idén az érvényes szja 1+1 százalékos nyilatkozatokban 15,44 milliárd forintról rendelkeztek az adózók, ebből 8,967 milliárd forintot a civilszervezeteknek ajánlottak fel (58 százalék), 4,978 milliárdot az egyházaknak (32,2 százalék), 1,509 milliárd forintot pedig a kiemelt költségvetési előirányzatnak (9,8 százalék).

A civilszervezetek közül a legnagyobb összeget, 6,697 milliárd forintot az idén is az alapítványok kapják. A társadalmi szervezetek összesen 1,948 milliárd, a közalapítványok közel 201 millió, a felsőoktatási intézmények összesen közel 22,6 millió, a könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális, alkotó- vagy előadóművészeti tevékenységet folytató szervezetek pedig összesen 73,5 millió forinthoz juthatnak. A Magyar Kármentő Alap javára 68 nyilatkozatban 434 ezer forintot ajánlottak fel.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

German Chancellor Angela Merkel and Russian President Vladimir Putin arrive to give a statement on August 18, 2018 at Schloss Meseberg castle in Meseberg, northeastern Germany, where they meet to discuss conflicts in Syria and Ukraine as well as energy issues. (Photo by John MACDOUGALL / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.