Gazdaság

Új központot épít Budapesten a Bosch

Az új épületegyüttes ad majd helyet a gépjármű-felszerelések és az elektromos kéziszerszám üzletágaknak, az adminisztrációs osztályoknak, valamint a Bosch Rexroth Kft.-nek is.

Megkezdődött a Bosch csoport új, budapesti központjának építése, amelynek első üteme 6 milliárd forintos beruházással valósul meg; az új komplexum ad majd helyet a cég Budapesti Fejlesztési Központjának, valamint több más részlegének.

Thomas E. Beyer, a magyarországi Bosch csoport vezetője a szerdai alapkőletétel előtt elmondta: az építkezés megkezdése fontos mérföldkő a vállalat életében, a beruházással a Bosch további, magyarországi fejlődését szeretnék megalapozni.

A Bosch új, budapesti komplexuma két ütemben valósul meg, a most elkezdett első ütem 6 milliárd forint értékű beruházással 2013 elejére fejeződik be, a második ütem pedig jövőre kezdődik és 2014-ben zárul – ismertette Thomas E. Beyer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik