Ha egy kormány ki szeretné mozdítani az általa irányított országot a sodródásból, a vergődésből, ha ellátja feladatát, azaz valóban kormányoz, az mindenképpen pozitívum. Magyarországon most ez történik, ám a nagy nekidurálás közben kritikák érik a célt is és az eszközöket is. Nézzük meg – értékítélet nélkül – mi is történik ma Magyarországon, ami valóban rendhagyó?
A legtöbb kormány mindent megtesz azért, hogy a bankok hitelezzenek, pumpáljanak egy kis életet, forrást a recessziós gazdaságokba, nálunk csupa olyan intézkedés születik, ami a bankok és így a hitelezés ellen hat. Ma valamennyi velünk azonos fejlettségű, vagy nálunk fejlettebb országban negatív a reálkamat, vagyis a jegybanki alapkamat és az állampapírok, illetve a bankok kamatai rendre az infláció alatt maradnak, nálunk még mindig erős a kamatfelár. Miközben globálisan még mindig emelkedik az államadósság, mert a kormányzatok állami impulzusokkal igyekeznek keresletet gerjeszteni, mi intenzíven adósságot csökkentünk. Végül, a hagyományos szövetségi viszonyok helyett mi az arab államokkal, Kínával, Indiával és Izraellel szeretnénk barátkozni, és egykori szövetségeseink orra alá sok borsot törünk. Gazdasági kapcsolatokat mindenki szeret fejleszteni, de mi ennél sokkal többről, új partnerségről beszélünk. Vajon mit miért teszünk?
A bankok
A nyugat-európai államok semmitől sem félnek jobban ma, mint attól, hogy 2008-as pénzügyi krach visszaköszön, és kiszárad a bankrendszer. A fogalom azt jelenti, hogy eltűnik a bizalom, a bankok nem látják el klasszikus feladatukat, nem hiteleznek, nem adnak egymásnak sem kölcsön, a pénz nem multiplikálódik. Ez annyira zavarja a fejlett államokat, hogy korábban nagymennyiségű adófizetői pénzzel támogatták meg erős bankjaikat, és most is igyekeznek védelmezni őket. Csak egyetlen példával, tiltják például a bankrészvények fedezetlen eladását, nehogy spekulációs támadás érje a bankrészvényeket.
A magyar kormányzat más stratégiát választott. jogos és jogtalan múltbeli bűnök, vagyis nyereségek, extraprofitok utólagos büntetése miatt szokatlanul nagymértékű különadót vetett ki a szektorra, kiszorította a bankokat a nyugdíjrendszerből, felülről írt elő nagy veszteséget hozó rögzített árfolyamot. A bankok pedig itt maradtak, de a kevesebb tőkével kevesebbet tudnak hitelezni. lehet, hogy amúgy sem tennék, de most már az előírások szerint sem nagyon tudnak pénzt kihelyezni.
A kamat
Magyarországon a 4,7 százalékos rövid távú inflációs pálya mellett is 6 százalékos az alapkamat, a magyar állampapírok 6-8 százalékot fizetnek. Jönnek is rá a külföldi invesztorok, mint a vércsék, már mintegy 4000 milliárd forintnyi állampapír van külföldiek kezén. Ma nincs is talán a világon vonzóbb kötvénypiaci befektetés, mint a magyar állami kötvény. Van ebben egy nagy pozitívum: IMF-forrás nélkül is könnyedén finanszírozható az ország, a hiteleket nagy kedvvel újítják meg a befektetők. Van azonban néhány nagy negatívum is.
Egyrészt drága az államadósság finanszírozása. Másrészt a magas kamatnak van önmagában is problémája, nincsen elérhető áron forintalapú hitel, ez vagy azt jelenti, hogy az állam kiszorítja a forintforrást a gazdaságból, mindent ő szippant be, vagy azt, hogy az aktorok devizában adósodnak el (na ezt sem szeretjük). Harmadrészt nagy baj az, hogy rettentő nehéz kamatot csökkenteni, önmagunk foglyai lettünk. annyi külföldi jött be a piacra, hogy nagy kockázat lett az, hogy egyszerre mennek majd ki. Magyar intézményi befektetők már nem tudják felszippantani a papírokat. Volt ugyan egy ilyen kör, a magánnyugdíj-pénztárak, de azok kvázi megszűntek, 1500 milliárd forintnyi kötvényüket az állam – adósság-csökkentés gyanánt – széttépte. amíg pedig magasak a kamatok, nehezen indul be a reálgazdaság.
Adósságcsökkentés
Ma az egész világon mindenki az adósság-problémával küzd, ennek ellenére a világ eladósodottsága még mindig intenzíven növekszik. Van azonban egy ország, amelyik adósságot csökkent. Ez alapvetően nagyon pozitív és van is, lehetne is marketingértéke. Hiszen valóban vonzó tartalmú üzenet, hogy egy fegyelmezett kormány megértette az idők szavát és lebontja az adósságot. Rövid távon még az sem annyira érdekes e szempontból, hogy milyen fedezete és milyen ára van az adósság-csökkenésnek, hogyan kellett ehhez egy évtizednyi nyugdíj-előtakarékosságot feláldozni, milyen implicit adósság keletkezik azzal, hogy az államnak több nyugdíjasról kell majd 25-30 év múlva gondoskodnia. Két iskola vitatkozik, az egyik szerint válság van, vagyis az államnak némi kereslet-élénkítéssel, akár a hiány elszállásával is, de fogyasztást, beruházást kell generálnia.
A másik szerint válság van, ennek pedig az adósság az oka, vagyis ezt kell leépíteni, megszorítással, spórolással. A második tűnik racionálisabbnak, abból sosincs baj, ha egy ország óvatos, ha egy állam megtakarít. Sajnos az adósság-csökkentés azért a tartalékaink, a játékterünk leépítését is jelenti. Adósságot csökkenteni valamiből lehet, az a valami pedig már nem fordítható másra, abból már nem lesz devizatartalék, másfajta tartalék, bármi. Ezt el kell fogadni, vészterhes időkben ugyan ez a tartalék hiányozhat, de vészterhes időkben sokat is ér az a nemzetközi hitelesség, amit az adósság-csökkentés jelent. Az előző ponttal itt érik egybe a történet, és ebben van azért valami sajátos balszerencsénk. Magyarország csökkent államadósságot és mégis mi fizetünk egyedül pozitív reálkamatot a kötvényeink után. Miért nem vagyunk képesek egy ennyire pozitív üzenetet sem az adósság-finanszírozás terheinek csökkentésére konvertálni? Miért nem jutalmaz meg minket jobban a Nyugat?
Külpolitikai orientáció
Ha pedig ez a világ, amelybe eddig tartoztunk nem becsül meg minket, ráadásul éppen temérdek problémával küzd, akkor máshonnan kell példaképeket, szövetségeseket találni. Orbán Viktor miniszterelnök hangoztatja ezt, és nem is titkolózik, Kína, India, az arab világ és Izrael a vonzó számára. Ezekben az országokban van lendület, növekedés, ezek az országok hiteleznek és nem eladósodnak. Önmagában bátor tett egy egész ország több évszázados orientációján fordítani, nyugat helyett kelet felé nézni, de bizony itt is vannak veszélyek. Sajnos egy-egy országból ritkán lehet csak egy-egy elemet átvenni, azok csomagban vannak. Ahol nagy a növekedés, ott gyakran nagy a szegénység, alacsony a munkabér és redukáltak az emberi jogok. Ettől függetlenül Magyarországnak valóban meg kell ragadnia minden új partnerséget, bárhonnan is jön az ígéretes üzleti lehetőség, élni kell vele. Egyetlen zárójelet talán azért érdemes ebben is tenni. Ha új szövetségeseket keresünk, nem bánhatunk el a régiekkel. Ha húsz évig a nyugattól vártuk a tőkét, a partnerséget, az innovációt, a huszadik év végén nem lehet azt mondani, hogy már nem veletek barátkozunk. Pedig, ha az osztrák, a német bankok, távközlési cégek, bevásárlóközpontok, közműcégek azt érzik, hogy szokatlan mértékű különadót kapnak, negatív kommunikáció övezi szerepüket, nincsenek biztonságban a szerepük, akkor azon joggal sértődnek meg, a német és az osztrák politikai nyilatkozatok, gazdasági cikkek – legalábbis ezt mutatják.
Egy rossz irányba tartó gazdaságnak erős impulzusokat érdemes adni, gyökereiben érdemes megváltoztatni a fennálló trendet. A nagy hatás önmagában azért nem érték, az ésszerűség és a morál biztosan kifizetődő marad.
