Gazdaság

Államcsõdöt vár a legtöbb görög

Görögországban a lakosság többsége úgy véli, elkerülhetetlen az államcsõd, a drachma újbóli bevezetését viszont alig 20 százalék támogatja egy vasárnap megjelent felmérés szerint.

A To Vima címû hétvégi lapban ismertetett közvélemény-kutatás szerint a lakosság 67,3 százaléka gondolja úgy, hogy már nem lehet elkerülni a fizetésképtelenséget, de 70 százalék szerint csõdhelyzetben sem szabad elhagyni az euróövezetet . A drachma – az eurót megelõzõen használt valuta – újbóli bevezetésével tízbõl alig ketten értenének egyet.
A reprezentatív felmérés szerint a többség – 58,9 százalék – támogatja az elbocsátásokat az állami szférából, míg a leépítéseket ellenzõk aránya 40 százalékos. Az állam karcsúsításával, hatóságok, hivatalok összevonásával tízbõl kilencen érteken egyet.

A görögök nemcsak az államtól várnak el áldozatokat, hanem maguk is készen állnak a korábbinál nagyobb terhek viselésére, a napokban bevezetett ingatlanadó megfizetésére legalábbis 80 százalék mutat hajlandóságot, holott 75 százalék igazságtalannak tartja a négyzetméterenként évente átlagosan 4 eurós adót, amelyet az adóhatóság a villanyszámlába épít be, hogy megnehezítse az adókerülést.

Egy másik, ugyancsak vasárnap megjelent felmérés szerint a görögök 50 százaléka nagykoalíciót sürget, minden második ember úgy véli, hogy a válság csak a jelenleg kormányzó szocialisták és a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a konzervatív Új Demokrata Párt összefogásával kezelhetõ.

Az Ethnos címû bulvárlapban ismertetett kutatás alapján a többség szerint az államcsõddel fenyegetõ válság egyik fõ oka a Papandreu-kormány “bátortalansága”, és társadalmi békére van szükség az összeomlás elkerüléséhez, a szakszervezeteknek ezért fel kell hagyni a sztrájkokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik