Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a bányászat szó hallatán a legtöbb magyarnak szénporos arcú, kobakos emberek ugranak be valahol külföldön, és ha hazánkra terelõdik a szó, csak legyintenek: a mi bányáinkat már bezárták. Nem, nem zárták be, és még a nemzetgazdaság szintjén sem indokolt, hogy az „átlag magyar” tudatában a hazai bányászszakma ennyire perifériára szorult. Nézzük csak a számokat: a fejlett országokban egy ember élete során 1100 tonna ásványi nyersanyagot használ fel, azaz évi átlag 15 tonnát. Nem tévedés, évi 15 ezer kilót, ami három-négy kifejlett afrikai elefánt súlya. E mennyiségnek több mint a felét itthon is elõ tudjuk állítani…
Ha nincs szén, nincs bánya?
Társadalmunk mai bányászatról alkotott képe tehát nagyon felületes, aminek alapvetõen két oka van. Az egyik, hogy a ’90-es évek elejével elkezdõdött az állami szénbányászat radikális visszafejlesztése, miközben 1999 és 2009 között Európában a szénkitermelés volumene 54 százalékkal nõtt. Ez nem a magyar szén „hibája”, egyéb gazdasági körülmények indokolták. A másik egy „tévhitbõl” táplálkozik: az emberek nagy részének tudatában ugyanis a bányászat azonosul a szénbányászattal, tehát ha az nincs, akkor bányászat sincs – magyarázza az fn.hu-nak Jászai Sándor, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) elnöke.
Forrás: MBFH
Ezzel szemben itthon létezik egy magas színvonalú építõ-alapanyag – kõ, kavics, homok, agyag – bányászat. Emellett fontos stratégiai helyet foglal el a kõolaj- és földgázbányászat, folyamatosan termel néhány bauxit- és mangánbánya, továbbá fontos hazai ellátási és exporttermékeket adnak a különleges ásványok, mint például a perlit, a zeolit. Másik szempontból ellenben tagadhatatlan pozitívum, ha mindez „észrevétlenül” történik, hiszen azt jelenti, hogy a bányászati tevékenység nem generál konfliktusokat. Összességében viszont az ágazat egyik fontos feladata, hogy újra megismertesse ezt az emberré válással azonos korú szakmát – hangsúlyozza Jászai Sándor.
Ma Magyarországon egyébként egy mélymûveléses szénbánya, egy mangán- és két bauxitbánya mûködik, szünetelteti tevékenységét a recski réz- és számos szénbánya. Emellett mintegy ezer külfejtéses bánya üzemel az országban, a legnagyobbak közülük a Mátra Erõmû Zrt. bükkábrányi és visontai lignitbányái. Érdemes megjegyezni, hogy ma itt mûködik Európa, de talán a világ egyik legnagyobb teljesítményû és legkorszerûbb komplex termelõrendszere. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kitermeléstõl a feldolgozáson és a szállításon keresztül szinte a felhasználásig minden egyetlen rendszerben mûködik.
Kimagasló technológiai fejlõdésen ment át, és mára korszerû termék-elõállítóvá vált a kõ-, kavics- és homokbányászat: a valamikor kevéssé feldolgozott termékeket mindenhol felváltotta a legszigorúbb minõségi követelményeket is kielégítõ alapanyaggyártás. A jelenleg Magyarországon kõolaj- és földgázbányászatban tevékenykedõ cégek pedig világszínvonalú technológiákat és technikákat alkalmaznak.
meg kell ismerni
Az MBFH szerdán és csütörtökön bemutatkozó napot tartott középiskolások részére, ahol a hivatal tevékenységét, az ásványi nyersanyagok hazai elõfordulásait mutatták be interaktív elõadásokon keresztül.
Több mint tízmilliárd a föld alatt
A magyarországi bányászatot tehát éppúgy kell elképzelnünk, mint bárhol a világban, minõségi és jellegbeli különbség alig van. Mennyiségi eltérés persze akad bõven. Hazánk – a rendelkezésre álló földtani és ásványi nyersanyag-kutatási eredmények ismeretében – ásványi nyersanyagokkal közepesen ellátott ország. Semmibõl nem rendelkezünk kimagasló készletekkel, vagyonnal, ugyanakkor szinte mindenünk van. Más kérdés a technikai elérhetõség, illetve a gazdaságos kitermelhetõség. Tekintve, hogy az ásványi nyersanyagok mindig és mindenhol ipari alapanyagok, ezért a kereslet alapvetõen határozza meg, hogy mit érdemes vagy lehet kitermelni, illetve arra milyen költséggel lehet számolni.
Mivel nemzeti vagyonról van szó, természetesen meg lehet, sõt meg is kell határozni azt az értéket, amit ásványkincseink jelentenek. Jászai Sándor azonban hangsúlyozza, hogy egy ilyen becslésre csak ismereteink jelenlegi szintjén és az igénybe vehetõ pénzforrások függvényében van mód. Az elsõ kérdés ugyanis az, hogy mit is tekintsünk vagyonnak? Néhány száz éve például a ritkaföldfémek létezésérõl sem tudtunk, míg ma egy kazettányi ezekbõl hatalmas vagyont ér. A „forintosításhoz” nélkülözhetetlen továbbá az ásványi nyersanyagok elhelyezkedésének, mennyiségi, minõségi paramétereinek megismerése, ami csak kutatással lehetséges. És minél pontosabbak ezek az adatok, annál költségesebb a kutatás is…
A sok bizonytalanság és „attól függ” kitétele mellett az ismert és nyilvántartásba vett ásványvagyon összértéke, nagyságrendileg legalább tízezermilliárd forint. E vagyon kategorizálása is több módon történik. A legalapvetõbb kategóriák a szilárd ásványok és fluidumok, de beszélhetünk energiahordozó ásványi nyersanyagokról, érctartalmú nyersanyagokról vagy például nemfémes egyéb ásványokról is. A kategorizálás gyakorlata ma vegyes: ötvözi a földtani tudományos ismérveket és a felhasználási szempontokat is.
legalább tízezermilliárd
A természet évmilliók alatt halmozta fel a mai Magyarország területére azt az „anyagot”, amit ma ásványkincsnek nevezünk. Az erkölcs a mi felelõsségünkre bízta, hogy ebbõl még utódaink is bõven részesüljenek, akár évszázadok múltán. Természetesen lehetetlen egyszerre „pénzzé tenni”, de játsszunk el a gondolattal, milyen egyszerû lenne ma egy „pillanat alatt” elkölteni:
– Családi pótlékra elég lenne 28 évig (idei adatot alapul véve),
– 11-szer nem kell Széll Kálmán Tervet bevezetni,
– Nem egészen 5 évig lehet belõle öregségi – de csak öregségi – nyugdíjat fizetni,
– Ekkora értéket állít elõ az összes hazai dolgozó nagyjából 20 hét, nem egészen 5 hónap alatt.
A jövõ: szén, érc és talán a kõzetben rejtõzõ gáz
Fenti bizonytalanság annak köszönhetõ, hogy a technika fejlõdésével, illetve a nyersanyagárak növekedésével nagyot fordulhat a kocka. Az MBFH elnöke szerint négy olyan területet is figyelembe vehetünk, ahol a világpiac „zöld jelzése” esetén jelentõs változás következhet be. Az elsõ nagy valószínûséggel a hazai szilárd energiahordozók, a szenek hasznosítása. A környezetvédelmi követelményeknek is megfelelõ „tiszta szén”-technológiák megvalósítása eredményezheti a széntermelés jelentõs bõvülését, de itt lehet megemlíteni – a technológiai fejlesztés alatt álló – földalatti szénelgázosítás lehetõségét is. Utóbbi nagyon röviden annyit tesz, hogy a szenet nem hozzák a felszínre, hanem a mélyben égetik el, és az így keletkezett gázt hasznosítják. Ez az eljárás jóval kisebb környezetterheléssel járna, és a „végtermékként” megjelenõ gáz hasznosítása is kisebb CO2-kibocsátással jár, mint önmagában a széné.
Ércvagyonunk, ha nem is kiemelkedõ, de esetenként jelentõs, és mivel a világ féméhsége nõ, miközben készletei csökkennek, ez újabb lehetõséget rejt hazánk számára, de ugyanez mondható el a ritkaföldfémekrõl is. Jelen felsorolásunkban negyedikként szerepel, de a technika fejlõdésével nagy reményekkel kecsegtet majd az úgynevezett nem hagyományos keletkezésû szénhidrogének kitermelése.
Ez a kategória ismét némi magyarázatot igényel. A szénhidrogéntelepek évmilliók alatt jöttek létre a megfelelõ nyomáson és hõmérsékleten az õsidõkben elhalt állatok és növények maradványaiból. Ideális esetben ezek összegyûltek egy vízzáró réteg alatt, mint egy boltíves, föld alatti tartályban: felül a földgáz, alatta a kõolaj, majd sós víz – ilyenek például a szaúd-arábiai lelõhelyek. Ennek kinyerése viszonylag egyszerû, nagyon durva hasonlattal, mint amikor a lopótökkel csapoljuk meg a hordót. Magyarországon a hagyományos lelõhelyek nagyrészt kimerültek, gáz azonban van, mélyen a kõzetlemezek, repedések között „elszórva”, amelynek kitermelése bonyolult és költséges feladat.
Mit hagyunk a jövõnek?
Az ásványi nyersanyagok meg nem újuló természeti erõforrások, nem keletkeztethetõk, nem pótolhatók utólag, vagyis hatalmas felelõsség a velük való gazdálkodás. Magyarul: nekünk is szükségünk van rájuk, de történelmi felelõsségünk, hogy ne „pazaroljuk el” a minket követõ generációk örökségét sem. Az ásványvagyon-gazdálkodás az MBFH legnagyobb felelõssége, egy vagyonpolitikai, technikai, pénzügyi többismeretlenes egyenlet – fogalmaz Jászai Sándor. Ennek az egyenletnek a teljes körû és megnyugtató megoldásával kétség kívül adós maradt az elmúlt idõszak, a megoldókulcs, vagyis a nemzeti ásványvagyon-politika és -stratégia megalkotására reményeink szerint a közeljövõben sor fog kerülni – teszi hozzá.
Mátraverebély-Kányáson 1992-ben szûnt meg a szénkitermelés
Fotó: Komka Péter / MTI
A felelõsség persze nem áll meg a takarékosságnál, vastagon érinti a környezet védelmét is. Errõl a bányajogi szabályrendszer hivatott gondoskodni. A bányavállalkozó, aki a tevékenységével korlátozta vagy megszüntette az eredeti környezetet, tartozik azt újrahasznosítható állapotba hozni vagy tájba illeszkedõen rendezni. Az ehhez szükséges terveket, munkálatokat nem elég a legtöbb esetben „beígérni”, hanem a tevékenységébe illesztetten, folyamatában kell elvégeznie. Ennek pénzügyi fedezetére szintén nem elegendõ jövõbeli ígéretet tenni, kötelezettségei pénzügyi fedezetére a bányavállalkozó biztosítékot köteles adni.
Jászai Sándor szerint kétségtelen, hogy a magyarországi bányászat is – mint a világ sok helyén – okkal marasztalható el régi „tájsebei” miatt. Ezek egy része akár már a honfoglalás elõtt is keletkezhetett, de jelentõs számban, nagyon is irritálóan különösen 1945 és 1990 között keletkeztek. Ezek egy meghatározó részét mára sikerült „begyógyítani”, és Magyarország kiemelt és fokozott gondot fordít arra, hogy a hasonló károsítások meg ne ismétlõdjenek – nyomatékosítja a bányászati hivatal elnöke.
