Legyünk jóhiszemûek, és tételezzük fel, hogy a kormány asztalán ott vannak a kész, kidolgozott, hatástanulmányokkal alátámasztott tervek, csak a közvélemény nem ismerte még meg teljes körûen a költségvetési elképzeléseket. Ha így is van, ami kívülrõl látszik, az improvizálás, kapkodás, ötletelés.
A devizahitelek végtörlesztésének esetében az elsõ bejelentéshez képest a törvénybe iktatott változat messze nem a legrosszabb forgatókönyvet jelenti; ami azonban az elsõ bejelentés és a parlamenti szavazás között történt, súlyos károkat okozott a bizalomban. (Arról nem is beszélve, hogy a problémát nem oldotta meg.) Biztosra vehetõ, hogy a költségvetési végszavazásra is összeáll a teljes kép, és a végsõ verzióban sok mindent korrigálnak, a helyzet azonban ugyanaz: a Magyarország iránti bizalom erõsödését enyhén szólva sem segíti ez a folyamat.
A kiszámíthatóság versenyelõny
Ez több szempontból is óriási probléma. Egy ország versenyképessége ugyanis nemcsak az adórendszertõl vagy például az árfolyamtól, hanem rengeteg más tényezõtõl is függ. Ha beleássuk magunkat a globális versenyképességi rangsorokba, világossá válik, hogy a rangsorok összeállításakor rengeteg dolgot figyelembe vesznek a szabályozói környezettõl kezdve az oktatási rendszeren, az infrastruktúrán, az adókörnyezeten át a pénzügyi közvetítõ rendszerig. Ha megkérdezünk egy hazai vagy külföldi vállalatot, hogy egy esetleges magyar beruházás esetén milyen tényezõk alapján dönt, biztosak lehetünk benne, hogy kiemelt helyen fog szerepelni a szempontok között a jogi, az üzleti környezet, a szabályozói környezet kiszámíthatósága. És itt a hangsúly a kiszámíthatóságon van. Lehet nekünk bármilyen versenyképes adórendszerünk, ha a gazdasági élet szereplõi úgy érzik, hogy nem hogy néhány évre, de néhány hónapra sem tudnak elõre tervezni. Ha a játékszabályok folyamatosan változnak, akkor hátrébb kerülünk a „kedvenc” helyek listáján: nem hoznak ide új befektetéseket, nem bõvítik tevékenységüket, ne adj’ isten leépítik meglévõ kapacitásaikat, és visszafogják magyarországi aktivitásukat.
Az üzleti, vállalkozói bizalom megingása nyilvánvalóan nem azonnal, sokkszerûen érezteti hatását, hiszen az üzleti döntések meghozatala idõt vesz igénybe: egy gyárat nem lehet egyik napról a másikra szétszerelni és egy másik országban újra összerakni, és a banki fiókhálózatokat sem lehet hipp-hopp áttelepíteni a szomszédba. Ha azonban a bizalom elveszett, akkor a beruházások tartósan alacsony szinten maradnak, ami hosszú távon súlyosan aláássa a gazdaság növekedési potenciálját.
Már érzõdik a bizalomhiány
A piaci bizalom már más tészta, megingását azonnal mindenki a saját bõrén tapasztalja. A külföldi környezet egyébként sem kifejezetten támogató, a világ pénz- és tõkepiacai egyszerre rettegnek az újabb globális recesszió és az európai adósságválság miatt. A bizonytalan külsõ környezet, a kockázatvállalási kedv lanyhulása pedig nem kedvez a magasabb kockázatú feltörekvõ piacok (köztük a magyar) teljesítményének. Ilyen törékeny hangulatban, ha a csöppet sem támogató külsõ tényezõk mellé negatív belföldi faktorok is csatlakoznak, a végeredményt megjósolni nem kifejezetten nehéz.
A devizahitelek végtörlesztésének bejelentése óta a forint euróval szembeni árfolyama több mint 6%-kal, két és féléves mélypontra gyengült, abba pedig jobb bele sem gondolni, hogy hol állna a svájci frankkal szembeni kurzus, ha a svájci jegybank nem teszi meg nekünk azt a szívességet, hogy 1,20-on rögzíti az EUR/CHF keresztárfolyamot. A tízéves állampapír hozama 120 bázisponttal ugrott meg, a BUX index 18%-ot zuhant, az OTP elvesztette értékének közel 1/3-át, CDS-szpredünk pedig 73 bázisponttal ugrott meg, és jelenleg 2009 tavasza óta nem látott magasan áll. Rá lehet ezt fogni az európai adósságválságra, a negatív globális hangulatra, de ha megnézzük a hazai eszközök teljesítményét régiós összehasonlításban, akkor nyilvánvaló: magyar specifikus dolgok állnak a háttérben. A befektetõk bizalmatlanná váltak hazánkkal szemben.
Alig néhány hónapja egy nagy elemzõház hazánkkal foglalkozó tanulmánya a következõ címmel jelent meg: Szerelmesek lettünk Magyarországba. Az elmúlt napokban megjelent értékelések közül a legvisszafogottabb is arról ír, hogy a kialakult bizonytalanságokra hivatkozva nem javallott magyar állampapírok vásárlása. Mások drasztikus kamatemelést, megint mások 300 forint feletti euróárfolyamot prognosztizálnak, és vannak olyan elemzések is, amelyek alig burkoltan egy forint elleni támadást vetítenek elõre.
A kép elég ijesztõ, és nagy kár lenne legyinteni ezekre a véleményekre. Bár gazdasági szabadságharcot hirdettünk, nem szabad elfelejteni, hogy hazánk kis, nyitott gazdaság, liberalizált pénz- és tõkepiacokkal. Egész egyszerûen nem áll rendelkezésre elég belföldi megtakarítás ahhoz, hogy visszatérhessünk egy egészséges növekedési pályára, hogy finanszírozni tudjuk a beruházásokat, hogy legyen hitel a háztartások számára. Külföldi forrásokra vagyunk utalva. (Az ország bruttó külsõ adóssága közel 139 milliárd euró, külföldiek kezében van közel 4000 milliárd forintnyi magyar állampapír.) Ha a külföldi szereplõk bizalmát nem sikerül visszaszerezni, és a negatív értékeléseket cselekvés követi, akkor, amit az elmúlt napokban láttunk a piacokon, csak a kezdet. A gyengülõ árfolyam újabb terheket rak a devizahitelesekre, ceteris paribus növeli az államadósságot (hiszen annak nem elhanyagolható része devizaadósság), az emelkedõ hozamok megnövelik a költségvetés kamatkiadásait, ha pedig a gyengülõ árfolyam jegybanki kamatemelést vált ki, a forinthitelesek is emelkedõ terhekkel szembesülnek.
Rá lehet majd fogni a dolgokat a gonosz spekulánsokra, de jusson eszünkbe az is: mi csalogattuk ide õket. Újra és újra.
