Gazdaság

Mélyponton az új állások száma a versenyszférában

Összességében azonban nőttek a munkáltatói bejelentések a közfoglalkoztatás bővülésének köszönhetően.

Augusztusban 12 900 nem támogatott álláshelyet jelentettek be a munkáltatók, utoljára januárban volt ennél még kevesebb, 12 300 – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) friss adataiból. Az augusztusban bejelentett nem támogatott állások száma az előző hónaphoz képest 6,7 százalékos, az előző év augusztushoz viszonyítva 9,5 százalékos visszaesést mutatott.

Összességében azonban – köszönhetően a támogatott állások (főként közfoglalkoztatás) növekedésének – emelkedett az új állások száma Magyarországon: 13 300 foglalkoztató összesen 44 000 új lehetőséget jelentett be augusztusban. Ez az előző hónaphoz, és az előző év azonos hónapjához képest is bővülést jelent.

Az újonnan bejelentett állások 29,3 százaléka nem támogatott  hely volt, 70,7 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók. Tavaly augusztusban ez az arány 52,4, illetve 47,6 százalék volt. Az új támogatott állások száma augusztusban 31 100 darab volt, így júliushoz képest csaknem 12, 2011 augusztusához viszonyítva pedig több mint 140 százalékkal nőtt az ilyen munkák száma.

A hónap folyamán összesen 82 200 állás állt rendelkezésre, ebből a zárónapon 38 900 ezer maradt betöltetlen. A legtöbb új bejelentés továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén (5 800 darab) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (4 000 darab) megyéből érkezett.

A nyilvántartott álláskeresők zárónapi száma 549 000 fő volt, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékos csökkenés, az előző év augusztusához viszonyítva pedig 0,5 százalékos növekedés figyelhető meg. A legtöbb álláskeresőt továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találjuk, előbbiben több mint 65 ezren, utóbbiban 58 ezren vannak állás nélkül.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint több mint 581 ezer munkanélkülit tartottak nyilván augusztusban, ezerrel kevesebbet a júliusi létszámnál. A tartósan regisztrált álláskeresők száma tovább mérséklődött. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált legfrissebb adata 10,8 százalék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik