Gazdaság

Külföldön adóznak a hazai milliárdok

Az itthoni kártyás tranzakciók után hatalmas összegeket tesznek zsebre a kibocsátók, ám az adót már külhonban fizetik meg.

Miközben a bankkártyás vásárlás a vevő számára ingyenes, addig a pénzintézetek az ilyen műveletek után éves szinten több milliárd forintot tesznek zsebre. Ugyancsak milliárdos nagyságrendű a nemzetközi kártyatársaságokhoz befutó, a plasztiklapok használatából adódó díj nagysága – írja a hétfői Magyar Nemzet.

A lap összeállításában kitér arra, hogy mivel ezek a társaságok a kártyás fizetéshez kapcsolódó adminisztratív feladataikat külföldi központjaikban végzik, a magyarországi kártyahasználat miatt keletkező bevételeik után itthon nem is kell adót fizetniük.

A MasterCard és a Visa Europe elsősorban azáltal viheti ki akadálytalanul és legálisan külföldre ezeket a pénzeket, hogy a hazai cégjog erre lehetőséget ad számukra. A MasterCard csupán képviseletet és „szervizirodát” működtet hazánkban, a Visa pedig tavaly október óta „fióktelepként” van jelen. Főleg az előbbi világcégnél szokatlan, hogy nem hozott létre magyarországi leányvállalatot, hiszen a MasterCard Budapestről irányítja a hat régiós országban zajló tevékenységét – – olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik