Gazdaság

Megveszi a Motorolát a Google

A Google megvásárolja a Motorola mobil kommunikációs eszközöket, elsősorban telefonokat gyártó részlegét, a Motorola Mobilityt.

Az amerikai informatikai óriásvállalat részvényenként 40 dollárt fizet, ami 63 százalékos felár a részvény előző napi – pénteki – záró értékéhez képest. A Google így nagyjából 12,5 milliárd dollárt költ a mobilgyártó felvásárlására. Az ügyletet legkésőbb 2012 elején véglegesítik, ehhez az amerikai versenyfelügyelet hozzájárulása is szükséges.

A Motorola Mobilty nem olvad be az új tulajdonos vállalati szerkezetébe, önálló egységként működik majd tovább – közölte a Google.

A híradástechnikai és háztartási elektronikai készülékeket is gyártó amerikai Motorola a fénykorában, 2006-ban a második legnagyobb mobiltelefon-gyártó volt az értékesített készülékek száma alapján, 24 százalékos piaci részesedéssel. 2008-ban lecsúszott a harmadik helyre, a piacvezető Nokia és a Samsung mögé, piaci részesedése pedig 10 százalékra csökkent. 2009-ben már csak a negyedik volt, az LG Electronics is megelőzte. Elemzők szerint a márka hanyatlását az okozta, hogy a technológia nem felelt meg a multimédiás alkalmazásokra vonatkozó nyugati – európai és amerikai – fogyasztói elvárásoknak, de versenyképtelen volt a fejlődő országokban is, ahol olcsó, egyszerű készülékekre van igény.

Tavaly óta a fogyasztói elektronikai terület különállóan működik Motorola Mobility néven, és elsősorban az okostelefon-piacra koncentrál. A gyártó a Google-féle Android operációs rendszert alkalmazza készülékein. Ez a jövőben is így lesz, attól azonban, hogy a Motorola a Google-hoz kerül, az Android helyzete nem változik, az operációs rendszer nyitott, szabadon továbbfejleszthető platform marad – hangsúlyozza közleményében a Google. Elemzők szerint ez utóbbi kérdés azért fontos, mert az Android fut egyebek között a Samsung és az LG Electronics okostelefonokon is, amelyek a Motorola készülékekkel versenyeznek a vásárlókért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik