Gazdaság

Hullámvasúton lovagolt a budapesti tőzsde

Délután felfüggesztették az Egis-részvények kereskedését. A BUX ingadozott a nemzetközi hírek hatására.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,63 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 17 746,91 ponton zárt csütörtökön, de 17 ezer pont alatt is volt nap közben az index.

A részvénypiac forgalma 29,6 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és az OTP erősödött, a Richter árfolyama nem változott, a Magyar Telekom gyengült az előző napi záráshoz képest.

Az egy százalékos emelkedéssel nyitó tőzsdemutató 13.46 órakor 17 ezer pont alá került, ezen a szinten 2009. július 31-én járt utoljára a BUX. A tőzsde “bezuhanásakor” a vezető részvények mindegyike jelentős veszteségben volt, és a nap során az Egis részvényekben a kereskedést a 10,15 százalékos áresés miatt rövid ideig szüneteltette is a tőzsde. A nemzetközi hangulat változása azonban a magyar piacon is megfordította az árfolyammozgást.

Németh Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese a kockázatvállalási kedv “beindulásáról” számolt be, ami felvitte az árfolyamokat. Ezt olyan piaci pletykák alapozták meg, amelyek szerint sávba “szorítanák” a svájci frankot, sőt, esetleg negatív kamat is szóba jöhet a svájci jegybank döntése nyomán.

A Mol 390 forinttal, 2,47 százalékkal 16 160 forintra erősödött, 4,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 269 forinttal, 6,84 százalékkal 4.200 forintra nőtt, forgalmuk 21,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,43 százalékkal 484 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama nem változott 33 000 forintot ért, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 239,6 millió forintos forgalom mellett 1305 forinttal, 7,77 százalékkal 15 500 forintra esett.

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön megálltak a lejtőn, sőt, délután gyorsuló ütemben javultak is.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 csütörtökön 155,67 pontos, 3,11 százalékos javulással 5.162,83 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 184,24 pontos, 3,28 százalékos többlettel 5.797,66 ponton végzett, míg Párizsban a CAC-40 86,67 ponttal, 2,89 százalékkal 3.089,66 pontra nőtt.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 2,23 százalékkal, az S&P-500-as 2,61 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 2,93 százalékkal volt a szerdai záró fölött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik