Gazdaság

Hatalmasat kaszált, aki mert kockáztatni

Miközben a hírek folyamatosan a nagy tőzsdei zuhanásokról szólnak, sokan elfelejtik, hogy esésre is lehet játszani a börzén.

A hazai származtatott alapok kezelői közül sokan viszont a jelek szerint nem felejtették ezt el, mert 38 befektetésijegy-sorozat közül a július 29-től augusztus 8-ig eltelt hat munkanap alatt 17 ért el pozitív hozamot – írja a Napi Gazdaságra hivatkozva az Index. Ha pedig egy hónapra tekintünk vissza, akkor kiderül, hogy az említett sorozatok közül 22 volt pluszban, köztük ötnél haladta meg a havi hozam az évi 14 százalékot. Eközben, szintén egy hónap alatt a BUX 12,2, a DAX 17,5, az S&P-500 14,8, a brazil Bovespa 18,5 százalékkal esett, az euró és a dollár pedig 4-5 százalékkal drágult.

Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy a származtatott alapok a legkockázatosabbak, és a portfóliójuk is nagy eltéréseket mutat. A legtöbb alapot hosszú távra – jellemzően több évre – ajánlják, így a rövid távú lista inkább érdekesség, és nem a kezelők rátermettségének bizonyítéka.

Ráadásul az alapok között több olyan is van, amely rövid távon látványos eredményt produkált, hosszabb távon viszont nem, tehát a számokból elsősorban a változékonyság és a magas kockázat olvasható ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik