Gazdaság

Tízezres létszámleépítést tervez az E.On

A német energiaipari vállalat E.On világszerte tízezer fős, 85 ezres munkaerejének mintegy 12 százalékát kitevő létszámleépítést tervez - írta a Süddeutsche Zeitung.

Korábban a vállalat még csupán néhány száz fős elbocsátásról tájékoztatott.

A napilap szerint a döntést elsősorban az indokolja, hogy Németország felgyorsította az atomerőművek bezárásának ütemezését. Így akár az is megtörténhet, hogy a 35 ezres németországi E.On-munkaerő létszámát harmadával csökkentik – írta a napilap.

A Süddeutsche úgy tudja, a döntésről a felügyelőbizottságot a hét elején tájékoztatja a vállalat vezetése.

A Dow Jones üzleti hírügynökség megkeresésére a vállalat szóvivője nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit, ám elmondta, hogy a vállalat jelenleg stratégiájának felülvizsgálatát folytatja a változó politikai környezet miatt. Döntés még nem született – tette hozzá.

A vállalat üzemi tanácsának elnöke, Hans Prüfer a dpa német hírügynökségnek úgy nyilatkozott: “teljesen megrémít, hogy ilyen számokat híresztelnek és sajnálom a dolgozókat, akik a reggelinél ezt kénytelenek hallgatni és olvasni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik