Gazdaság

Új vezére lesz a magyar Vodafone-nak

Beck György lemond operatív szerepéről és elnökként folytatja tovább a cégnél.

Átalakul a Vodafone Magyarország, aminek az egyik következménye az, hogy Beck György, a társaság elnök-vezérigazgatója lemond operatív pozíciójáról, s csak elnöke lesz a cégnek. Beck a társaságot öt éve vezeti, s október elején válik meg vezérigazgatói székétől.

Az elnök a későbbiekben külső kapcsolatok építésével és lobbi-tevékenységgel foglalkozik majd. Beck György csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az új vezérigazgató Diego Massidda lesz.

Diego Massidda jelenleg a Vodafone Csoport és a Vodafone Németország video és connected home üzletágának igazgatója. A magyar cégnél ő irányítja majd operatív vezetőként a működés egészét, és viseli a teljes körű felelősséget a vállalat eredményeiért.

Beck György a váltásról elmondta, a magyar távközlési szektorban és az infokommunikációs piacon egyre élesebb a verseny, ráadásul a szabályozói és politikai környezet is mind komolyabb kihívások elé állítja a vállalatot.

Beck 2007 óta a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. Közreműködésének köszönhetően a Vodafone Csoport pénzügyi szolgáltató központját 2007 májusában telepítették Magyarországra, Miskolcra. Szintén az ő irányítása mellett kezdte meg működését a cég Miskolci Regionális Ügyfélszolgálati Központja 2009-ben. 2010 márciusában lett elnöke is a Vodafone Magyarországnak.

A Vodafone előtt Beck György a HP Magyarország vezérigazgatója, a Compaq Kelet-Közép-Európáért és Magyarországért felelős vezérigazgatója, valamint a Digital Magyarország vezérigazgatója volt.

A Vodafone több mint 2,6 millió ügyfelének nyújt telekommunikációs szolgáltatásokat és kétezernél is több munkatársat foglalkoztat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik