Gazdaság

Még egy M0-st terveznek

Összesen csaknem 7 ezer milliárd forintot költene a Népszabadság információja szerint a kormány a magyar úthálózat fejlesztésére. Új gyűrűt is akarnak.

A
lap szombati számában azt írja, hogy újabb gyűrűt kaphat Budapest: a
kormány nemcsak az M0-st fejezné be, de egy másik elkerülőt is építene a
főváros körül.

A közúthálózat 2027-ig több száz kilométer
autóúttal és főúttal bővülhet, ha sikerül előteremteni erre úgy
háromezermilliárdot. A jelentősebb beruházások többsége csak a ködös
jövőben valósulhat meg – újabb négyezermilliárdért – írja a lap.

A
kormány határozatából kimaradt, a lap azonban úgy tudja: a 2027-ig
tervbe vett beruházások megvalósításának költsége meghaladná a 2900
milliárd forintot. Mivel az útépítők első számláinak kifizetése 2014-től
lenne esedékes, mindez évente úgy 200–210 milliárd forint elköltését
feltételezi a gyorsforgalmi utakon a program lezárásáig.

Ha pedig ez
valahogy összejönne, szakértői szinten a tervnek van egy következő,
2040-ig előremutató fejezete is. Ennek programmá emelésével a
döntéshozók 13 évre további mintegy négyezermilliárd forint
felhasználását vennék tervbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik