Gazdaság

Az ING már közzétette honlapján a reálhozamokat

A visszalépő tagok három személyes adat megadásával tájékozódhatnak arról, mennyi pénzt kapnak vissza.

Az ING Nyugdíjpénztár közzétette honlapján azoknak a reálhozamait, akik végig nála voltak tagok. A más pénztárból hozzá átlépők adatait legkésőbb június végéig dolgozzák fel, ehhez ugyanis az előző pénztár adatszolgáltatására is szükség van. Az első csoportba tartozóknak augusztusban átlagosan 101.544 forint reálhozamot fizet ki a pénztár – közölte az ING kedden.

Az ötszázezres visszalépő ügyfélkörből jelenleg közel négyszázezer tag tud tájékozódni reálhozamának összegéről, amelyet regisztráció nélkül, három személyes adat megadásával kérdezhetnek le a nyugdíjkassza közleménye szerint.

Minél korábban csatlakozott valaki a pénztárhoz, átlagosan annál nagyobb reálhozamra számíthat. Az 1998-ban csatlakozott tagok átlagosan 165 ezer, a 2002-ben csatlakozottak átlagosan 101 ezer, míg a 2006-ban csatlakozottak átlagosan 37 ezer forint reálhozamot kapnak majd.

A felhalmozott tőke nagysága szintén befolyásolja a kifizetendő reálhozamot. Akiknek a számláján 400-600 ezer forint közötti tőke halmozódott fel a rendszeres tagdíjakból (a tagdíj-kiegészítést nem számolva), átlagosan 75 ezer forint reálhozamra számíthatnak, míg 800 ezer-1 millió forint közötti tőkeösszeggel már 132 ezer, 1,3-1,5 milló forint közötti tőkeösszeggel pedig 204 ezer forint reálhozam várható átlagosan. A nem átlépők átlagosan 106 hónapot töltöttek el az ING Nyugdíjpénztárnál.

Az ING a magánnyugdíjpénztárában maradó 19.745 tag összesen közel ötvenmilliárd forintnyi nyugdíj-megtakarítását kezeli a továbbiakban is, azaz az egy főre jutó átlagvagyon 2,5 millió forint, míg az állami rendszerbe visszalépők esetében a tagonkénti átlagvagyon egymillió forint – közölte a kassza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik