A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelmegállapodásával támogatott magyar gazdasági program sikeresen erősítette meg a gazdaságot és stabilizálta a piaci körülményeket, de a program alatt elért költségvetési eredmények nagy része a program kifutása óta fellazult. Ugyanakkor a kilábalás a válságból szerény volt, miközben jelentős sérülékenység maradt fenn a gazdaságban – állapította meg az IMF igazgatótanácsa, szerdán kiadott, Magyarországgal foglalkozó elemzésében.
Az IMF üdvözölte azokat a friss bejelentéseket, amelyeknek célja javítani a költségvetés helyzetét és megszüntetni a főbb szűk keresztmetszeteket a pénzügyi szektorban. Az IMF szerint a Széll Kálmán Terv “egy lépés a helyes irányba”.
Az elemzés szerint a terv csökkenő pályára állítja a közadósságot. Miközben az értékelés megfelelőnek ítéli a csomag méretét, valamint azt, hogy a hangsúlyt a kiadásokra helyezi, tág teret lát az intézkedések természetének javítására.
Javasolja, hogy a meghatározott szektorokra, mindenekelőtt a bankokra kivetett adókat helyettesítsék nagyratörőbb kiadási konszolidációval olyan területeken, mint a közszolgálat és a tömegközlekedési vállalatok szerkezetátalakítása. Az értékelés szerint a társadalmi juttatásoknál szigorúan kell alkalmazni a rászorultság elvét, nehogy aránytalan teher nehezedjék a leginkább rászorultakra. Az IMF igazgatótanácsa ennek kapcsán aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a visszajuttatott nyugdíjvagyont részben folyó kiadásokra költik.
A valutaalap vezetői úgy látják, a legfontosabb költségvetési intézkedések részletei nincsenek meg, és ez végrehajtási kockázatot jelent. Tekintettel Magyarország magas közadósságára és nagy finanszírozási szükségletére, hangsúlyozták a konszolidációs intézkedések teljes és időszerű végrehajtásának szükségét. Üdvözölték az új, alkotmányos adósságkorlátot, de úgy vélik, hogy átmeneti intézkedések bevezetése is hasznos lenne. Hozzátették: az új Költségvetési Tanács hatékonyságának szavatolása különösen fontos, tekintettel a tanács szűkebb megbízatására.
Az IMF vezetői óvatosságra intettek a jelzálogadósok megmentésével kapcsolatban, és megfelelőnek nevezték a Magyar Nemzeti Bank pénzügypolitikáját. Figyelmeztettek a pénzügyi piacok folytatódó bizonytalanságára és Magyarország nagy törlesztési kötelezettségeire a következő években, ami mind a tartalékképzés növelését indokolja. Ebben az összefüggésben aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a kormány a devizatartalékból költött a Mol egy részének megvételére.
Az elemzéshez mellékelt előrejelzésekben az IMF igazgatótanácsa most 2,6 százalékos gazdasági növekedést jósolt Magyarországnak idénre és 2,5 százalékosat jövőre.