Gazdaság

A családi gazdaságokra épül a készülő vidékstratégia

A koncepció vitájának lezárása után a tízéves stratégia a tervek szerint július elején kerül a kormány elé.

A vidékstratégia támogatja a kis egységek összefogását, a szövetkezés klasszikus magyar és európai modelljeit. A minőségi mezőgazdaságra helyezi a hangsúlyt, azaz a jó minőségű, egészséges és biztonságos élelmiszer előállítására. A dokumentum elsődlegesként kezeli a helyi és a hazai piacot – közölte Ángyán József a koncepcióról rendezett szerdai országgyűlési nyílt napon. Az államtitkár azt mondta: a magyar mezőgazdaság nemcsak az exportpiacok jelentős részéről szorult ki, hanem saját piacait is elveszti.

A stratégia emellett élhető környezetet tartana fenn, mert a mezőgazdaság nem csak árutermelő ágazat – mondta az államtitkár. Ángyán József kiemelte azt is: a vidékstratégia olyan rendszereket támogat majd, amelyekben sokan munkát, megélhetést találnak a vidéki térségekben. Az államtitkár szerint ez a mezőgazdaság korszerű felfogása, ahol a minőségi termelés, a környezeti és a regionális foglalkoztatási-szociális szempontok egyenrangúan jelennek meg, szemben azzal “a csődbe jutott stratégiával, ami a tőkés társaságok, tőkebefektetők terepévé teszi a vidéket, és egyedül a tőkemegtérülés hatékonyságától teszi függővé a folyamatokat”.

Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törekvés az, hogy lerövidítsék az élelmiszer útját. Az államtitkár úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, ami a világban kialakult, hogy ezer kilométereken szállítják az alapvető élelmiszereket. Ezer kilométeres távolságokon nem garantálható az élelmiszer-biztonság, akármilyen rendszereket alkalmaznak, a termelőt közel kell vinni a fogyasztóhoz – tette hozzá.

Jó szemléletűnek nevezte a vidékstratégia koncepcióját Jávor Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke. Az LMP-s politikus azt viszont kiemelte: hiányolják a dokumentum környezetstratégiai részét. Jávor Benedek úgy fogalmazott: ezt nem feltétlenül a vidékstratégia keretén belül kell pótolni, de akkor rövid időn belül el kell készíteni a fenntartható fejlődésről, a természetvédelemről, a fenntartható energiáról szóló stratégiákat. Az ellenzéki politikus szerint az elkészült dokumentumon belül különösen az energiapolitika, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű vidéki társadalmi csoportok szempontjai nem kellően hangsúlyosak. Utalt arra is: az igazi kérdés az, mi valósul meg mindebből, társulnak-e hozzá a végrehajtást biztosító intézkedések és pénzügyi források.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik