Gazdaság

Dohányzási tilalom: gazdasági károkat sejtenek a vendéglősök

A dohányipar vesztesége elérné a 67 milliárd forintot, a magyar vendéglátásé pedig 130 milliárd forint körül mozogna.

Amennyiben az Országgyűlés a jelenlegi formájában fogadja el a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását, úgy jelentős gazdasági károkkal lehet számolni – mondták magyar és külföldi szakértők a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.

Háber Tamás, az MVI tiszteletbeli elnöke szerint ha a dohányzás szigorítása – vagyis a bel- és a kültéri, valamint a közterületi tilalom is – életbe lépne már az idén július 1-jén, úgy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számításai szerint már az idén több mint 50 milliárd forint költségvetési hiány keletkezhet.

Ha a tervezett törvénymódosítás csak jövőre lesz hatályos – a tervek szerint 2012 áprilisától -, úgy a vendéglátóhelyek várható tartós forgalomkiesése 16-18 százalék lehet átlagosan, a teljes nemzetgazdasági veszteség 2012-ben meghaladhatja a 260 milliárd forintot – vélte a szakember.

Hozzátette: a dohányipar vesztesége elérné a 67 milliárd forintot, a magyar vendéglátásé pedig 130 milliárd forint körül mozogna. A foglalkoztatás szintén jelentősen, mintegy 20 százalékkal csökkenne ezeken a területeken. Mindezt a mezőgazdaság és az élelmiszeripar is megérezné, az ágazat teljesítménye becslések szerint akár 4-5 százalékkal is mérséklődhetne. Ezért a szakember megfontolt lépéseket kér a törvényhozóktól.

Háber Tamás az MTI-nek elmondta: Magyarországon jelenleg 56 500 vendéglátóhely működik. Éves árbevételük mintegy 480 milliárd forintra tehető. A dohányzás feltételeinek szigorítása – utalt a Századvég Alapítvány friss felmérésére a tiszteletbeli elnök – leginkább a kocsmákat és a kávézókat érintené. Hozzátette: ez az üzlettípus teszi ki a magyar vendéglátóhelyek mintegy 60 százalékát. Ugyanakkor ezek rendelkeznek a legkevésbé anyagi tartalékokkal, amely a túléléshez szükséges lenne, gazdaságilag tehát a legsérülékenyebbek.

Megjegyezte: a vendéglátósok is az egészség pártján állnak, így a dohányzás ésszerű korlátozását elfogadhatónak tartják.

A külföldi példák szerint – mutatott rá – a jelentős szigorítás ezen a területen nem hatásos, mivel az emberek nem is tartják be, vagy megpróbálják kijátszani. Ezért végül gyakran a szabályok enyhítése válik szükségessé – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik