Nagyvilág

78 millió európai küzd a cigaretta ellen

Kevés dohányzásról leszokást segítő program működik Európában, pedig a szakemberhez fordulóknak kétszer akkora esélyük van letenni a cigarettát, mint az egyedül próbálkozóknak.

A magyar felnőttek harminc százaléka dohányos, a középkorú férfiaknál pedig első számú halálok a cigaretta, ráadásul ezzel egy húsz országot vizsgáló felmérés szerint éllovasok vagyunk.

Több mint 78 millió európai akar leszokni a dohányzásról, több mint felük viszont elégedetlen az ezt segítő programokkal, szolgáltatásokkal, azokat alkalmatlannak, szegényesnek vagy elfogadhatatlannak tartja egy csütörtökön Berlinben közzétett kutatás szerint.

A megkérdezett egészségügyi dolgozók 87 százaléka gondolja úgy, hogy a leszoktatás támogatása elsősorban orvosi feladat. A vizsgált húsz ország közül Magyarországon van a legtöbb tüdőrákos középkorú férfi, a halálozás negyven százaléka köthető a cigarettafüsthöz (a legkevésbé Svédország érintett, itt ez az arány 15 százalék). A magyar felnőttek 30 százaléka dohányzik, a férfiak 35 százaléka, a nők negyede.

Luke Clancy professzor, a 2010 júniusa és októbere között, több mint 40 ezer európait megkérdező kutatást összegző szakemberek egyike egy berlini konferencián csütörtökön azt mondta, a dohányzás az egyik legsúlyosabb egészségügyi probléma, a leszokás pedig óriási kihívás, mivel a nikotinfüggőség legalább olyan komoly betegség, mint a keménydrogoktól, a herointól vagy kokaintól függés. “A problémájukkal orvoshoz fordulóknak kétszer akkora esélyük van a leszokásra, mint azoknak, akik egyedül próbálnak eredményeket elérni, de ezt az orvosokban is tudatosítani kell” – közölte.

Európában évente 650 ezren halnak meg a dohányzással összefüggésbe hozható betegségekben, 3-4 százalék közöttük a passzív dohányos. Németországban például a halálesetek 13 százaléka köthető a dohányzáshoz, és évi 8,6 milliárd eurót fordítanak a dohányzás miatt kialakult betegségek gyógyítására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik