Gazdaság

Hiába szorítanak a nyugdíjakon

Megdöbbentően alacsony megtakarítást hoz a rendvédelmi dolgozók nyugdíjfeltételeinek szigorítása ahhoz a konfliktushoz képest, amelyet a kormány fölvállalt.

Jövőre 1,5, 2013-ban 3 milliárd forint megtakarításra számít kormány azon intézkedése miatt, hogy elveszi a rendvédelmi erők tagjainak eddig járó nyugdíjkedvezményt – derül ki a nemrégen nyilvánosságra került konvergenciaprogramból.

Ha az összeget ahhoz viszonyítjuk, hogy 2013-ra tervezett költségvetési megtakarítás teljes összege 902 milliárd forint, akkor egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a szigorítás a megszorító csomag egyik kulcseleme lenne – hiszen annak alig több mint 3 ezreléke.

Igaz, az viszont elmondható, hogy a megtakarítás évről-évre jelentősebbé válik. A rövid távon elérhető költségvetési hatással mindenesetre nem indokolható, hogy a kormány ezen elképzelését sem – legalábbis mindeddig úgy tűnik – próbálja meg az érintettekkel egyeztetni.

Hasonlóan jelentéktelen megtakarítással jár rövid távon a korkedvezményes nyugdíj „felülvizsgálata”. A nyugdíjak inflációkövetővé válása 3 milliárd forintot hoz jövőre, 6 milliárdot 2013-ban (ez a torzított svájci indexálás megszüntetését jelenti), vélhetően ezen összegek is csak a kormány vérmes növekedési reményei miatt jöhettek ki.

A „nyugdíjreform” 129 milliárdos forintos megtakarításából 2013-ban 117 milliárdot jelent a kormány tervei szerint a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok tömeges „visszaterelése a munkaerőpiacra”. Minthogy zömében 50 fölötti emberekről van szó, akik gyakorlatilag esélytelenek a munkaerőpiacon (még a gazdagabb régiókban is), a nyugdíjkassza megtakarításának egy része a költségvetés más helyein jelentkezhet kiadásokként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik