Patai
Erdei Tamást váltja az elnöki székben, aki már az előző évi
újraválasztásakor bejelentette, hogy az elnöki tisztséget csak e ciklus
végéig vállalja.
Patai Mihály fő feladatának azt
tartja, hogy „a kormányzati kapcsolatokban és a szakma
ügyfélkapcsolataiban is olyan javulást segítsen elő, amely jelentősen
hozzájárul a banki reputáció, a bankok iránti bizalom megerősödéséhez”.
A bankszövetség alelnöke Gyuris Dániel, az OTP
Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója lett, aki az elmúlt három évben is
tagja volt az elnökségnek.
Erdei Tamás továbbra is tagja maradt az elnökségnek. A további elnökségi tagok: Hendrik Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója, Balázs László, a Volksbank Magyarország vezérigazgatója, Harmati László, az FHB Bank Kereskedelmi Zrt. és Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgatója valamint Sean Morrisey, a Budapest Bank vezérigazgatója.
A közlemény kiemeli, hogy a Magyar Bankszövetség történetében második alkalommal választották meg elnökségi tagnak két magyar nagybank külföldi állampolgárságú vezérigazgatóját.
A testületi ülés megtárgyalta és elfogadta a Magyar Bankszövetség 2010 évi tevékenységéről szóló jelentést is.
