Gazdaság

Surányi: a költségvetés készítése nem reform

Az MNB volt elnöke szerint a Széll Kálmán-terv fekete doboz, egyelőre.

Surányi György azt tartaná optimálisnak, ha a jegybank és a kormány szorosan együttműködne, és ha konfliktus van, zárt ajtók mögött intéznék el. A kabinet intézkedéseiről szűkszavúan nyilatkozott, azt mondta, nem szeretne nyilatkozni a Széll Kálmán-tervről, mert amíg nincsenek részletek, addig az egy fekete doboz. A szakember szerint Magyarországon az a legnagyobb gond, hogy sokan összekeverik a rendszerreformot a költségvetés készítésével. Surány György szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az egészségügyből ki lehet-e vonni forrást.

A devizahitelesekről a volt jegybankelnök úgy vélte: az a probléma, hogy az ország olyan devizában adósodott el, amelyre semmilyen hatással nincs. Surányi György szerint nem svájci frankban kellett volna hiteleket kihelyezni és felvenni. Megoldás lehet a hitelek többségének forinthitellé alakítása, a havi törlesztőrészletek 30-40 százalékos csökkentése, a kilakoltatási tilalom fokozatos feloldása. A forinthitellé alakítással csökkenne az árfolyamkockázat.

A volt jegybankelnök szerint emellett mind a bankoknak, mind az államnak támogatott kamatot kellene biztosítania. Surányi György szerint az általa kidolgozott javaslatcsomag minimális költségekkel járna a kormánynak. A volt jegybankelnök úgy fogalmazott: nem arról van szó, hogy nem lesznek egyéni vagy rendszerfájdalmak, hanem arról, hogy egy mélyebbre ható javaslatcsomagot szerettek volna ő és szakember kollégái felmutatni. Mert nem szeretne olyan országban élni, ahol ezrek vagy tízezrek kerülnek utcára – tette hozzá Surányi György.

AJÁNLOTT LINK:

Surányi: “nem szeretnék olyan országban élni, ahol tízezrek kerülnek utcára” (ATV)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik