Gazdaság

Folyamatos az élelmiszerek drágulása

Februárban 47,5 százalékkal nőtt az agrártermékek termelői ára.

Az agrártermékek termelőiárszintje februárban 47,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 67,9, az élő állatoké és állati termékeké 13,3 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az adatok szerint 2011 februárjában a gabonafélék termelői ára duplájára nőtt a 2010 februárihoz képest. A búza felvásárlási ára a tavaly áprilisi 28 200 forintról idén februárra 73 400 forint lett, a kukorica tonnánkénti ára pedig 81 százalékkal magasabb, mint 2010 februárjában.

Az ipari növények termelői ára 35,7, ezen belül az olajnövényeké 61 százalékkal emelkedett a 2010. februárihoz képest. A napraforgó ára meghaladta a tonnánkénti 134 700 forintot, ám ebben az időszakban az éves mennyiség csak elenyésző hányadát értékesítik a KSH szerint.

A burgonya termelői ára jelentősen, 68,9 százalékkal, a zöldségféléké 13,1 százalékkal nőtt. A gyümölcsök termelői ára februárban 39,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az alma magasabb ára miatt.

A KSH számításai alapján a vágóállatok termelői ára 2011 második hónapjában 12,2 százalékkal volt magasabb a 2010. azonos időszakinál. A vágómarha ára 35,3 százalékkal nőtt, ennél jóval kisebb, 43 százalékos mértékben a vágósertésé és 16,2 százalékkal a vágóbaromfié.

A vágómarha egy éve tartó folyamatos áremelkedése elsősorban a külföldi kereslet hatásával hozható összefüggésbe a hivatal szerint. Idén februárban az állati termékek árai 15,7 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a tyúktojás ára 6,5 százalékkal csökkent, a tejé 22,5 százalékkal nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik