Gazdaság

Több mint háromszázezer diákhiteles van

Több mint 307 ezren igényelték az elmúlt tíz év alatt a diákhitelt - közölte a Diákhitel Központ.

A kormány 2001. április 27-én hozta létre a jelenlegi Diákhitel Központ Zrt.-t, és az első hallgatói hitelek folyósításával 2001. október közepén kezdődött meg a hazai diákhitelezés története.
A Diákhitel Központ tájékoztatása szerint az elmúlt tíz évben a hitelben részesülők száma meghaladta a 307 ezret, a kihelyezett hitelösszeg pedig a 210 milliárd forintot. A tizedik születésnapot nagyszabású roadshow-val, nyílt napokkal és koncertekkel ünnepli a Diákhitel Központ.

A magyarországi diákhitelrendszer az eddigi tapasztalatok alapján kimagasló sikerrel működik, az eredeti koncepción (amelynek lényege a társadalmilag igazságos, önálló, egyéni döntés alapján igénybe vehető, piaci finanszírozású hitelrendszer) nem kellett különösebben változtatni – olvasható a közleményben.

A diákhitelt alanyi jogon vehetik igénybe a 40 év alatti egyetemi, főiskolai hallgatók. A diákok havi 15, 21, 25, 30, 40 és 50 ezer forintot igényelhetnek. Az államilag támogatott képzésben tanulók szemeszterenként maximum 200 ezer forintot vehetnek fel, míg a költségtérítéses képzésben részt vevő diákok legfeljebb 250 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik