Gazdaság

Óriási állami támogatást kap két magyarországi autógyár

Összesen 16,7 milliárd forinttal segíti meg az állam az Audit és az Opelt.

Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap – ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követően a Parlamentben. Az Audi 900 millió eurós beruházást, míg az Opel 450 milliós fejlesztést hajt végre a következő években.

Matolcsy György hozzátette: az Audi jelenértéken számított 11,2 milliárd forintos támogatása munkahelyenként 6 millió forint támogatást jelent. A beruházás 3 év alatt térül meg.

Az Opel 5,5 milliárdos támogatása munkahelyenként 6,8 millió forintot tesz ki, és 5 év alatt térül meg. Elmondta még: a két óriásberuházás 2634 munkahelyet hoz létre közvetlenül, közvetve a beszállításokkal együtt pedig 17 500 munkahely jön létre Magyarországon.

A minisztérium tavaly szeptemberben még arról tájékoztatott, hogy az Opel fejlesztése 7,5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg. Arról, hogy miért csökkent az összeg, Matolcsy György azt mondta: “mert jól tárgyaltunk”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik