Gazdaság

Leminősítettek hét magyar bankot

A Moody's a devizahitelek túlságosan nagy arányával, valamint a pénzintézetek profitjának csökkenésével indokolta a döntést.

A hitelminősítő intézet ugyanakkor fontos stabilizációs tényezőnek tartja, hogy a magyar bankrendszerben rendkívül magas a külföldi tulajdonosok aránya. A leminősített intézet közül ötnél – a K&H-t, a Budapest Bankot, az FHB-t, az Erstét és az MKB-t – a pénzügyi erő minősítését érinti a döntés, az OTP-nél és az OTP Jelzálogbanknál pedig a forintbetéti, illetve az OTP-nél a devizaadósi minősítését is lerontotta a hitelminősítő intézet. A kereskedelmi bankoknál a leminősítés magával hozza a betéti és az adósságbesorolások leminősítését is.

A Moody’s leminősítésének egyik oka a devizahitelek magas, hetvenszázalékos aránya, hiszen a devizák kamatának emelése vagy a forint leértékelődése komoly kockázatot jelent sok hitelfelvevőnek.

A Moody’s közlése szerint a leminősítéseket a devizahitelek mellett a pénzintézetek profitjának csökkenése indokolja. A hitelintézet közölte: a magyar bankrendszer 2010-es eredményessége elmarad az egy évvel korábbitól.

A Moody’s szerint ebben a környezetben egyre nagyobb kihívást jelent a magyar bankoknak a gazdasági növekedés támogatása és az eredményesség fenntartása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik