Gazdaság

Csődközelben az akadémiai kutatóhálózat

Zárolták a pályázati pénzeiket, ez nagyjából 2,5 milliárdos hiányt jelent.

Az akadémiai kutatóintézetek nagyon közel állnak ahhoz, hogy likviditási gondjaik legyenek. Ha csődöt jelentenek, az egész magyar kutatás-fejlesztési rendszer veszélybe kerülhet – erről Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A lap keddi számában megjelent interjúban az elnök – aki egyedüli jelöltje a közelgő elnökválasztásnak – azt mondta: az akadémia és az egyetemek kutatói is nagyon nehéz helyzetbe kerültek a pályázati pénzek zárolása miatt. Hozzátette: az akadémiai kutatóhálózatban ez mintegy 2,5 milliárd forint hiányt jelent.

Vannak olyan kutatási pályázatok, amelyeknél aláírt szerződésekkel rendelkeznek, s ez alapján az intézet megrendelte a műszert, ami megérkezett a számlával együtt – mondta Pálinkás József, aki szerint sürgős intézkedésre van szükség, hogy az állam teljesítse szerződéses kötelezettségét.

Az elnök szerint ahol a megkötött szerződés alapján elindult a kutatás – kivéve ha nyilvánvaló szabálytalanság történt -, ott szükséges lenne folytatni a kifizetéseket.

“Hiába próbálok én néhány tucat kutatót Magyarországra hozni, ha az országról az a kép alakul ki, hogy itt kutatás-fejlesztési pályázatokra nincs pénz, és az érvényes szerződések ellenére sem fizetnek” – fogalmazott. Hozzátette: a kormánynak ezzel a kérdéssel foglalkoznia kell.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik