Gazdaság

Simor: az MNB figyelmeztetett az államadósság kockázataira

A jegybank elnöke hangsúlyozta: a saját és elődje nevében is mondhatja ezt.

A Magyar Nemzeti Bank minden lehetséges fórumon, minden lehetséges eszközt megragadott arra, hogy figyelmeztetesse az államadósság és az eladósodás kockázataira a kormányt, a parlamentet, a közvéleményt – mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön, az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottsága ülésén.

A jegybank elnöke hangsúlyozta: ezt mondhatja a saját és elődje nevében is. Kiemelte: azt tapasztalta, hogy a jegybank nagyon korlátozott hatást gyakorolt ezekre a folyamatokra, sokkal inkább a piacnak volt erősebb hatása az eladósodási folyamatokra. Amikor a piaci finanszírozási lehetőségek beszűkültek, akkor volt egy élesebb kormányzati reakció.

Becker Pál, az Állami Számvevőszék főigazgatója arról szólt: a 2002-2010 közötti kormányoknál az figyelhető meg, hogy az egyes évek költségvetésének tervezésekor a kiadásokat mindig alultervezték, a bevételeket pedig túlbecsülték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik