Gazdaság

2,5 milliárd forintra pályázik Pest megye

A pénzt adósságcsökkentésre fordítaná az önkormányzat.

A Pest megyei önkormányzat 2,5 milliárd forintnyi összeget szeretne elnyerni a központi költségvetésből összesen 4 milliárd forintnyi adósságának csökkentésére; a közgyűlés pénteken hozott határozatot erről.

Ambrus András, a megyei önkormányzat sajtóreferense a döntéssel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: az önkormányzati tárca ez évre 31 milliárd forintot különített el az önhibájukon kívül adósságba keveredett önkormányzatok kisegítésére. Ebből a keretből lehet pályázati úton pénzhez jutni. Pest megyének az elmúlt években ki nem fizetett számlákból, a tankönyvkiadónál összegyűlt tartozásokból és a közétkeztetésre szerződött HunGast Kft. felé fennálló elmaradt kifizetésekből halmozódott fel a 4 milliárd forintnyi tartozás. A HunGast Kft. emiatt be is szüntette a megye kezelésében lévő 34 intézményben – 22 iskolában, 12 szociális otthonban – az étkeztetést. (A 4500 gyerek és gondozott ebédeltetését azóta helyi vállalkozók biztosítják).

A 2,5 milliárdnyi összeg – ha a pályázat sikeres lesz – a legsürgetőbb tartozások elrendezésére lehet elegendő. A többi követelés kielégítését, a pénzügyi egyensúly helyreállítását hitelek felvételével és a különféle ingatlanok értékesítésével szándékozik az évente 35 milliárd forintból gazdálkodó megyei önkormányzat megoldani – közölte a sajtószóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik