Gazdaság

Bérmonitoring: bizonytalan az idei emelés a Philips-nél

A helyi szakszervezet szerint náluk is vannak olyan dolgozók, akiknek az adóváltozások miatt csökkent a jövedelme.

Még mindig nem tudott megállapodni az idei béremelésről a vezetőséggel a székesfehérvári Philips Kft.-nél működő VIDEO Szakszervezet. Ráadásul azt sem tudja egyelőre, mikor ülnek le ismét tárgyalni. Az érdekképviselet arra hívta fel a figyelmet, hogy náluk is vannak olyan dolgozók, akiknek az adóváltozások miatt csökkent a jövedelme. Ezt már jelezték a Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő vezette bérmonitoring bizottságnak, de választ még nem kaptak.

Az érdekképviselet 2010 novemberében jelezte először a béremeléssel kapcsolatos kérését, de a vezetőség csak február 25-én ült le először tárgyalni vele. Négy fordulón vannak már túl, eredmény eddig nem született. Káprai Attila szerint a székesfehérvári Philipsnek körülbelül 700 állandó dolgozója van, valamint váltózó számú kölcsönzött munkás dolgozik ott. A fizikai munkások átlagkeresete nettó 75 és 100 ezer forint között van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik