Gazdaság

Bárándy a legidősebb, egy 32 éves katona a legifjabb nyugdíjas

A Heti Válasz összeállítása a megszűnő nyugdíjkedvezményekről.

A közvélemény a 30-as, 40-es éveikben obsitot kapó egyenruhások korai nyugdíján vitatkozik, de a Heti Válasz szerint a magyarok 94 százaléka ugyanazt teszi, amit ők: kihasználja a korábbi nyugdíjba vonulás lehetőségét. A hetilapnak Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője megerősítette, hogy a kormány valamennyi indokolatlan kivételt meg akarja szüntetni.

A hetilap jóslata szerint minden bizonnyal eltörlik például a színészek, politikusok kedvezményeit. A Heti Válasz úgy tudja, hogy a magyar kormány olyan – a spanyolhoz hasonló – szabályt készül bevezetni, amely a szolgálati nyugdíj mellett megtiltaná a munkavégzést.

Az újság ismerteti egyébként a nyugdíjkorhatár “legjeit” is. Legfiatalabban az “ismeretlen katona” ment nyugdíjba, aki 1999-ben 32 évesen, főhadnagyként 222 ezer forintért választotta a pihenést. (Azóta ellátása közel 20 ezer forinttal emelkedett.) A legidősebb nyugdíjba vonuló Bárándy György ügyvéd, aki tavaly 91 évesen kérte nyugdíja megállapítását. Ő a lapnak azt mondta, hogy lefoglalták az ügyek, nem akart fiatalon, 70-75 évesen nyugdíjas ügyvédként bemutatkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik