Gazdaság

Szijjártó felemás válasza az MSZOSZ-nek

A kormányfő szóvivője úgy értett egyet a szakszervezeti szövetséggel, hogy közben elutasította a felvetéseit.

“Egyetértünk a szakszervezetekkel: a megszorítások politikája megbukott! A Gyurcsány-korszak megszorításokra épülő gazdaságpolitikája rendkívül nehéz helyzetbe hozta Magyarországot, ezért a nemzeti ügyek kormányának növekedésre és munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikájába a megszorítások nem férnek bele.” Ezt felelte a kormányfő szóvivője az MSZOSZ nyílt levelére.

Tíz év alatt egymillió új, legális munkahelyet hozunk létre, ennek érdekében vezettük be a minden idők legalacsonyabb kulcsával működő arányos adórendszert, szorítottuk vissza a vállalatok bürokratikus terheit és indítottuk útjára az Új Széchenyi Tervet – ismételte meg közleményében Szijjártó Péter, aki nem reagált arra, hogy éppen ezen döntések némelyikét sérelmezték az érdekvédők.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége előzőleg a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében rögzítette, nem fogadja el, hogy a kormány a bérből és fizetésből élőkkel fizettesse meg a gazdagok életszínvonalának további növelését. Az MSZOSZ jelezte, olyan javaslatokat vár a kormánytól, amely munkalehetőséget ad és nem elvesz. “Amelyik enged dolgozni, nem pedig hátráltat abban.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik