Gazdaság

Monetáris tanács: megnyugodhat a piac

Szakmai függetlenségüket hangoztatták a monetáris tanács új jelöltjei.

A gazdasági bizottság fideszes, KDNP-s és jobbikos tagjai egyhangúlag megszavazták Rogán Antal elnök két jelöltjét, Cinkotai Jánost és Kocziszky Györgyöt a monetáris tanácsba. Az MSZP és az LMP tagjai a szavazás előtt távoztak a teremből, mondván, nem asszisztálnak a jegybank függetlenségének megszüntetéséhez. A meghallgatáson ugyanakkor mindkét jelölt a szakmai függetlenségét hangoztatta.

Cinkotai János elmondta: az infláció mindig a kisembereket sújtja a legnagyobb mértékben, ezért is kell küzdeni ellene. A tagjelölt véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank háromszázalékos inflációs célja – amelyet a kormány nem kíván módosítani – elérhető.

Kocziszky György, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja arról beszélt, hogy az államadóságot nem kell “fetisizálni”, amíg az államadósságot teljesen nem lehet belső forrásokból finanszírozni, addig az államadósság csökkentése stratégiai feladat.

Rogán Antal javaslata indoklásául azt mondta, a két újabb jelölttel olyan monetáris tanács állhat fel, amelynek tagjai jelentős tapasztalattal, tudással rendelkeznek. A négy új külsős taggal a monetáris tanács megalapozott, átgondolt döntéseket tud majd hozni – tette hozzá.

Cinkotai Jánosról elmondta: személyében az infláció legnagyobb magyarországi szaktekintélyéről van szó, aki a jegybank mindegyik elnöke mellett betöltött valamilyen funkciót, így a jegybank működéséről tapasztalattal rendelkezik.

Kocziszky György, aki a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, személye azért is fontos, mert megválasztása azt is jelenti: megbecsülik a nem budapesti szakmai műhelyeket is – húzta alá a bizottsági elnök.

Hitelesnek nevezték a két új jelöltet a londoni felzárkózó piaci elemzők is. A JP Morgan szakértői szerint a jelölések “tovább enyhíthetik azokat az aggályokat, hogy az új kinevezettek politikailag motiváltak lesznek, és megbízatásuk kamatcsökkentésre szól”.

Az elemzők úgy vélekedtek, a jelöltek háttere és a parlamenti meghallgatáson tett nyilatkozataik alapján Cinkotai János a monetáris testület “héjább” – vagyis pénzügypolitikai szigorra hajló – táborához csatlakozhat, Kocziszky György ugyanakkor “inkább galamb benyomását kelti”.

Az RBC Capital Markets befektetési társaság elemzőinek kellemes meglepetést okozott a két új jelölés, míg az Eurasia Group nevű pénzügyi kockázatelemző csoport szakértőinek várakozása szerint az MNB pénzügypolitikája enyhébbé válik ugyan, “de nem radikális mértékben”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik