Gazdaság

Egyelőre ígéret az állásteremtés

Mindenképpen jobban jár, akinek van munkája!

Miközben az állásteremtés az Orbán-kabinet egyik kiemelt célja, az eredmények egyelőre nem nagyon jelentkeznek – írja a Figyelő. A hetilap legfrissebb számának összegzése szerint az eddigi gazdasági lépések inkább az állásteremtés ellen hatottak.

„Több lényeges kérdésben továbbra is a konkrét intézkedéseket hiányolják a munkaadók, ami majdnem egy évvel a kormányalakítás után növekvő türelmetlenséget vált ki” – mondta a Német–Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kommunikációs vezetője. Dirk Wölfer szerint az olyan ötletek, mint a béremelés állami kikényszerítése, egyenesen ellentétesek a foglalkoztatás-bővítés céljával.

Közben a Policy Agenda elemzői annak jártak utána a téma kapcsán, van-e alapja az állításnak, miszerint jobban megéri segélyen élni, mint dolgozni. A kutatók megállaptása, hogy ez tévedés, bár a mindenkori politika hajlamos rá összemosni a segélyen élőket a segéllyel visszaélőkkel.

AJÁNLOTT LINKEK:

Állásfelállás (Figyelő)
Segély vagy munka? (Policy Agenda)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik