Gazdaság

Megtévesztő üzenetek: 9 millióra bírságolták a Credigent

Nem létező tartozás megfizetésére szólították fel és BAR-listával fenyegették az ügyfeleket.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kilencmillió forintra bírságolta a Credigen Bank Zrt.-t, mert az megtévesztő értesítőket küldött ki több ügyfelének. A fogyasztóvédelmi bírság megállapításakor a felügyelet súlyosbító körülményként értékelte, hogy a jogsértés sok embert érintett.

A Credigen Bank 2009 novemberétől küldte ki a megtévesztő értesítéseket, amelyek miatt többen is panaszt tettek a PSZÁF-nál. Például az egyenlegközlők tartalmaztak valótlan számokat, de volt olyan, aki hamis fizetési felszólítást kapott, sőt a hitelintézet több ügyfél esetében behajtást kezdeményezett megalapozatlan tartozások alapján, és ezek költségeit felszámította nekik.

Számos ügyfél esetében a nem létező tartozás kiegyenlítését a bank úgy kívánta elérni, hogy kilátásba helyezte: továbbítják az érintett ügyfél adatait a Központi Hitelinformációs Rendszerbe, vagyis a KHR-be, korábbi nevén BAR-ba.

A fogyasztóvédelmi eljárásban a PSZÁF kimutatta, hogy az értesítések valótlan adatokat is tartalmaztak, vagyis a kiértesített ügyfelek nagy részének egyáltalán nem volt tartozása. A felügyelet megállapította, hogy a bank tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amellyel megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt – közölte szerdán a PSZÁF.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik