Gazdaság

Elsőségre tör Demján bankja

Három-öt éven belül a hazai pénzintézetek egyik vezető középbankjává kíván válni a Demján Sándor érdekkörébe tartozó, elsődlegesen a kis- és középvállalkozások kiszolgálását megcélzó Gránit Bank, amelyet bő féléve vett át a nagyvállalkozó tulajdonában lévő Magyar Tőketársaság Zrt. A pénzintézet jelenlegi másik tulajdonosa a bank alelnöke és vezérigazgatója, Hegedűs Éva által vezetett EPM Kft.

Az
egykor WestLB Hungária néven működő hitelintézetet tavaly a Wallis Zrt.
vásárolta meg, tőle került rövid idő múlva Demján Sándor érdekeltségi
körébe.

Bartha Ferenc, a Gránit Bank igazgatóságának elnöke a
pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatón elmondta: kliensbarát, szolgáltató
intézményt akarnak működtetni, továbbá, magyar bankként szeretnék a
gazdaságpolitika céljait szolgálni, közvetíteni azokat az eszközöket,
amelyek a vállalkozások gyorsabb fejlődését szolgálják.

A Gránit
Bank a középtávú tervek szerint 2015-re 220 milliárd forintra növeli
mérlegfőösszegét, amely 2010 végén az előzetes adatok szerint 13,1
milliárd forint volt, és 2014-től már pozitív eredményre számít –
ismertette Hegedűs Éva. Hozzátette: a tulajdonosváltáskor 7 milliárd
forintos mérlegfőösszeg hét hónap alatt 90 százalékkal bővült. Ügyfeleik
száma jelenleg még nem éri el a kétszázat, az év végre azonban már
néhány ezres ügyfélkörrel számolnak.

A vezérigazgató szerint a
piacon még bőven van növekedési lehetőség, amit mutat, hogy a
bankrendszer mérlegfőösszege a GDP-hez képest még relatíve alacsony, az
EU 266 százalékos átlagával szemben 125 százalék. A tőke- és
eszközarányos jövedelmezőségi mutatók (ROE, illetve ROA) ugyan
csökkentek a válság alatt, de nemzetközi összehasonlításban még így is
magasak.

A növekedési potenciált Hegedűs Éva szerint az tudja
kihasználni, aki költséghatékonyan tud működni, a valós ügyféligényekre
koncentrál, és erőforrásait a magyar piacra optimalizálja. Úgy
vélekedett, az egyfiókos Gránit megfelel ezeknek a feltételeknek, mert
alacsony fix költségekkel és költséghatékony értékesítési csatornákkal
(internet, mobilbankár hálózat, közvetítő partnerek) valamint alacsony
kockázati költségekkel dolgozik, termékei egyszerűek, könnyen érthetőek,
stratégiai döntéseit pedig Magyarországon hozza, tulajdonosa és
menedzsmentje a magyarországi felfutásra koncentrál.

A Gránit
vezetése az interneten történő bankolás további dinamikus növekedésére
számít. Ezt támasztja alá a vezérigazgató szerint a Budapesti Corvinus
Egyetem kutatása is, amely szerint a 10 főnél több munkavállalót
alkalmazó kkv-k bankválasztásánál az internetbanki szolgáltatások
fontosabbak, mint a bankfiók közelsége. Az idén húszfős mobilbankári
hálózatot hoz létre a bank, amely kizárólag az ő termékeit értékesíti.
Emellett értékesítési pontok létrehozását tervezik. Szeretnék a
vállalkozói szövetségek által működtetett hálózatok nyújtotta
lehetőségeket is kihasználni, továbbá a termékértékesítésben
együttműködnek takarékszövetkezetekkel és várhatóan biztosítókkal is.

A
hitelezési tevékenység középpontjában a stabil nagyvállalati
beszállítói kapcsolatokkal rendelkező kkv-k forgóeszköz-finanszírozása,
az Új Széchenyi Terv pályázatain induló kkv-k társ- és
előfinanszírozása, valamint a támogatott hitelkonstrukciók kkv-khoz való
eljuttatása áll. A bank kezdetben a legalább 10 főt foglalkoztató, 100
millió forint feletti árbevétellel rendelkező cégekre összpontosít.
Hosszú lejáratú hiteleket csak hosszú lejáratú forrásokból helyez ki a
bank.

A lakossági kínálatból a vezérigazgató kiemelte, hogy a
számlanyitást interneten is kezdeményezni lehet, a szerződést pedig akár
házhoz viszik aláírásra, valamint feltételek nélkül kínálják az
ingyenes banki alapszolgáltatást. A Gránit Bank szolgáltatásait
intenzíven használó magánszemélyeknek a Gránit VIP Klub program
különböző kedvezményeket kínál. A bank megkezdte a lakossági
jelzáloghitelezést is.

Arra a kérdésre, hogy a sok díjmentes
szolgáltatás mellett miből lesz a profit, Bartha Ferenc azt válaszolta,
hogy olcsó forrásokkal, jobb kockázatkezeléssel és hatékony
gazdálkodással fogják állni a versenyt. A jó működés feltétele az is,
hogy a magyar gazdaság pozitív irányba induljon el, és a külső gazdasági
környezet is megfelelő legyen – tette hozzá.

A bank elnöke
ismertette: a Gránitnak kicsi az induló tőkéje, a növekedéshez szükséges
tőkeforrást a magyar vállalkozási kör bekapcsolásával kívánják
biztosítani, később pedig szeretnének külföldi tőkét is bevonni úgy,
hogy a magyar menedzsment megmaradjon. A hitelezés bővítéséhez a
külföldi források is elengedhetetlenek, erről már tárgyalnak nemzetközi
intézményekkel, tőketársaságokkal – közölte Bartha Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik