Gazdaság

Pénzhiánnyal küzdenek a sertéstenyésztők

Olyan magas a takarmány ára, hogy alig tudják megvenni. A szakpolitikus kitartásra biztat.

Ezekben a hónapokban leginkább a forráshiány nehezíti a sertéstenyésztők helyzetét, ebben egyetértett Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Terméktanács (VHT) csütörtöki fővárosi szakmai fórumán részt vevő sertéstartók.

A pénzhiány miatt ugyanis az állattartók nem tudnak magas áron takarmányt vásárolni, és egyéb költségeiket, például az energiaszámlákat is csak nehezen tudják fedezni, így sorra számolják fel a sertéstartó telepeket. A mezőgazdasági bizottság elnöke néhány hónapos kitartásra biztatta a jelenlévőket, mondván, hogy az év második felétől a prognózisok szerint áremelkedés várható ebben a piaci szegmensben.

A fideszes szakpolitikus megemlítette: tudomása szerint a vidékfejlesztési tárca mintegy 25 milliárd forintos többletforrást szeretne az állattartók rendelkezésére bocsátani a gondok enyhítésére. Jelezte azt is, hogy a kormány szeretne létrehozni egy agrárbankot, de a pénzintézet megalapításának legfőbb akadálya ma még ugyancsak a pénzhiány. Az esetleges áthidaló megoldásokat – például a takarékszövetkezetek bevonásának lehetőségét – keresik a szakértők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik