Gazdaság

Matolcsy: abszurd a frankárfolyam megkötése

Nem tervezi a svájci frank törlesztési árfolyamának befagyasztását a kormány.

A nemzetgazdasági miniszter cáfolta a Hírszerző portál értesülését, miszerint a magyar kormány a svájci frank törlesztési árfolyamának befagyasztását tervezi a frankhitelesek védelmében. Matolcsy György mindezt az osztrák pénzügyminiszterrel történt tárgyalásai után tartott sajtóbeszélgetésen mondta el.

„Ez abszurd hír. Bár úgy tekintünk magunkra, mint erős kormányra és potenciálisan erős gazdaságra, de semmiképpen sem leszünk képesek a svájci frank árfolyamának befagyasztására” – fogalmazott. Hozzátette: „a kormány erőteljesen foglalkozik a frankhitelesek helyzetének megkönnyítésével. Elmondása szerint több olyan javaslat kidolgozása is folyamatban van, amely a bankok, a hitelesek és az állam együttműködésére épül.
Josef Pröll pénzügyminiszterrel és a bankvezetőkkel folytatott tárgyalásain egyetértettek abban, hogy szükség van egy olyan közös európai megoldásra, amely 2013-14-ben felváltaná a jelenlegi – immár tíz országban vezetett – nemzeti bankadókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik