Gazdaság

Gyors karriert, sok pénzt remélnek a pályakezdők

A legjobb munkahelyek diploma után. A Figyelő exkluzív felmérése.

Az álláskeresés nem a diploma megszerzésével, hanem jóval korábban kezdődik – figyelmeztet a Figyelő legfrissebb számában. A hetilap az idei Munkáltatói Márka Kutatás alapján, az Aon nemzetközi hr tanácsadó cég, az AIESEC (közgazdászhallgatók nemzetközi szervezete) és a Profession.hu segítségével veszi számba a pályakezdők számára legjobb munkahelyeket.

A Figyelő összegyűjtve az álláskeresés legnagyobb buktatóit külön felhívja a figyelmet arra, hogy hiba pusztán a cég márkaneve vagy az ismerősök, rokonok ajánlásai alapján dönteni. A kutatások szerint azoknál a magyarországi cégeknél érdemes elhelyezkedni, amelyek “üstökösszerű” felemelkedés helyett megalapozott pályafutást kínálnak.

Jellemző, hogy a pályakezdők túlzott fizetési elvárásokkal érkeznek állásinterjúra. Tízből hatan a kiemelkedő fizetést tartják a jó állás egyik fő ismérvének. A legnagyobb elvárásaik épp azoknak vannak, akik az egyik legalulfinanszírozottabb termelési ágazatban helyezkednének el. A legreálisabban a könyveléssel és az auditálással foglalkozók ítélik meg a leendő fizetésüket.

A HR-szakemberek tapasztalatai szerint a végzősök átlagosan 178 ezer forintos nettó fizetésre számítanak, ami csak 20 ezer forinttal több a tényleges kezdő átlagbérnél. A budapestieknél jellemzőbb, hogy magasabb bérigénnyel lépnek fel. A nemek között még mindig mély szakadék tátong: a férfiak átlagosan 45 ezer forinttal számítanak többre, mint a nők.

Sokan ugyanakkor alábecsülik a munkaerő-piaci értéküket. A pályakezdők több mint fele 150 ezer forintnál is alacsonyabb összegre számít. A előző évhez képest csökkent azoknak az aránya, akik 400 ezer forintnál is magasabb kezdő bérrel kalkulálnak. Rendszerint a többdiplomások érzik úgy, hogy az évekig tartó tanulást már a pályájuk elején látványosan kellene honorálni.

Az idei Karrier Start Top (a pályakezdésre legelőnyösebb) Vállalatok között két kategóriában is a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. győzött. A cég személyügyi vezetője szerint hiba, hogy a fiatalok egyre korábban szeretnének felső vezetői szintre jutni. “Mi azt szeretnénk, hogy a valódi lehetőségeiket fedezzék fel” – mondta Orosz Vivien.

A diplomát szerző fiatalok körében 8 érdeklődési terület a legnépszerűbb. A kutatás kimutatta, hogy az egyes szakmák végzőseinek – a pályakezdők szimpátiája, illetve a cégek által biztosított valós lehetőségek alapján – leginkább mely cégeket érdemes megcélozniuk a karrierindításhoz. A 8 céget tartalmazó toplistát a Figyelő legfrissebb száma közli.

AJÁNLOTT LINK:

Vonzások és voksok (Figyelő)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik