Gazdaság

Mégsem volt házkutatás a Fradi-székházban

Pénteken még sokan azt állították: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó jártak az épületben.

Sajtóinformációk szerint házkutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a Ferencváros Üllői úti székhelyén. A nyomozók iratok után kutattak az épületben. A Független Hírügynökség az eset kapcsán megkereste a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, ahol Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője azt mondta, nincs és nem is volt házkutatás a székházban, nyomozóik nem jártak ott.

Berki Krisztián, a labdarúgóklub korábbi vezérigazgatója csütörtökön jelentette be: két héttel ezelőtt szándéknyilatkozatot írtak alá Kevin McCabe tulajdonossal. Ennek értelmében jelenleg papíron még a brit üzletemberé a futballcsapat, ám a két hét múlva esedékes közgyűlést követően – amelyen új igazgatóság áll fel – életbe lép a megállapodás, és a Berki Krisztián által irányított BK Management Groupé lesz a zrt. Ugyanakkor addig is ez a cég látja el a mindennapi teendőket, valamint tárgyal a lehetséges befektetőjelöltekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik