Gazdaság

Fellegi: jó úton halad a Malév ügye

Az előzetes menetrendnek megfelelően márciusban ülésezik a kétoldalú gazdasági kapcsolatok egyik legfontosabb szerve, a Magyar–Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság – erősítette meg a Világgazdaságnak adott interjújában Fellegi Tamás. A folyamatban lévő tárgyalásokról (Malév, Paks, Mol) csak annyit mondott: "azok időigényesek, már most látható azonban, hogy jó úton haladunk".

A nemzeti fejlesztési miniszter, egyszersmind a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos a lap csütörtöki számában megjelent interjúban nem kívánt tanácsokat adni az orosz kapcsolatokban érdekelt üzleti köröknek, de azt hangsúlyozta, a kormány mögöttük áll és támogatja a tevékenységüket.

Kifejtette: nincs kétsége afelől, hogy közép- és hosszú távon is eredményeket hoz, ha jó irányba, határozott stratégia mentén indulnak el. A kétoldalú kapcsolatok kiemelkedő területe az energetika, amelyben az orosz fél dominanciája hosszú távon érvényesül. Magyarország azonban nem tekinthet el a diverzifikációs törekvések megvalósításától.

A nagyon összetett problémák megoldásának egyik kulcsa a két fél közötti kölcsönös tisztelet – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: a nemzeti érdekek és az érzékeny pontok őszinte megfogalmazása megkönnyíti egymás megértését. Ez a viták megoldásának pragmatikus útja. Az együttműködés fejlesztésének alapfeltétele az átláthatóság, a kereskedelmi kapcsolatokat megterhelő közvetítők teljes és visszavonhatatlan kizárása – jegyezte meg.

A folyamatban lévő tárgyalásokról (Malév, Paks, Mol) csak annyit mondott: „azok időigényesek, már most látható azonban, hogy jó úton haladunk”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik