Gazdaság

Mínusszal zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,37 pontos, 0,98 százalékos csökkenéssel, 22 352,78 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények árfolyama az erősödő Magyar Telekom kivételével csökkent az előző napi záráshoz képest. Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai piacokon is tovább folytatódott az esés; túlreagálták a Dow Jones keddi esését. A magyar piacra a forgalom hiánya volt jellemző – emelte ki, hozzátéve, hogy a nap elején felvett eladási pozíciókat a nap végén zárták az ügyfelek, külföldi szereplők nincsenek, nincs nyomás a magyar piacon. A hangulat az afrikai események miatt továbbra is borús, az olaj ára idegesíti a piacokat – húzta alá.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője azt mondta: a magyar piac mozgása a nemzetközi trendeket követte; a forgalom gyenge volt, a forint inkább gyengült. Emlékeztetett, hogy a reggel agresszív eséssel indult, majd az index elindult felfelé és fél, háromnegyed egyre elérte a csúcspontot a Mol papírjainak köszönhetően, onnan folyamatos esésbe kezdett.
A Mol 280 forinttal, 1,22 százalékkal 22 600 forintra csökkent, 5,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 45 forinttal, 0,80 százalékkal 5590 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,37 százalékkal 539 forintra erősödött, forgalma 484,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 750 forinttal, 1,93 százalékkal 38 150 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 114,1 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 0,96 százalékkal 20 700 forintra csökkentette értékét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik