Gazdaság

Diákhitel: utolsó nap az igénylésre

Aki már az első, tavaszi folyósításkor kölcsönhöz akar jutni, fontos, hogy február közepéig beiratkozzon az iskolájába.

Már csak egyetlen napig van lehetőségük diákhitelt igényelni azoknak a hallgatóknak, akik a tavaszi szemeszter első utalásakor szeretnének pénzt kapni. A felvehető összeg 200 ezer – költségtérítéses hallgatóknak 250 ezer – forint is lehet.

A Diákhitel Központ tájékoztatása szerint ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulók már márciusban hozzájuthassanak diákhitelükhöz, február 15-ig kell leadni az igényléseket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban (az igénylési helyek listája megtalálható a www.diakhitel.hu honlapon).

Aki már az első, tavaszi folyósításkor (március 11-én) kölcsönhöz akar jutni, fontos, hogy február közepéig beiratkozzon főiskolájára, egyetemére. Csak az kapja meg március 11-én a diákhitelt, akinek aktív hallgatói jogviszonyát február második felében a felsőoktatási intézménye visszaigazolja a Diákhitel Központnak – olvasható a közleményben.

A felvehető hitelösszegek az idei tanév második szemeszterében sem változtak, továbbra is havi 15, 21, 25, 30, 40 és 50 ezer forint igényelhető. Az államilag támogatott képzésben tanulók szemeszterenként maximum 200 ezer forintot vehetnek fel, míg a költségtérítéses képzésben részt vevő diákok legfeljebb 250 ezer forinthoz kaphatnak.

Akik korábban már kértek diákhitelt, azoknak nem kell újra igényelniük, viszont a márciusi folyósítás érdekében nekik is be kell iratkozniuk február közepéig. Emellett az esetleges módosítási igényeiket, adatváltozásaikat haladéktalanul be kell jelenteniük.

A diákhitelt továbbra is alanyi jogon vehetik igénybe a 40 év alatti egyetemi, főiskolai hallgatók. A lehetőséggel 2001 óta már több mint 305 ezer diák élt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik