Gazdaság

Mercer: nyugdíjkorhatárhoz halandósági index

A tanácsadó halandósági indexet ajánl a fejlett országok nyugdíjgondjaira.

A Mercer tanácsadó cég szakértője szerint a kormányok kezdik felismerni, hogy a nyugdíjrendszer jelenlegi paraméterek mellett hosszabb távon nem fenntartható. A társadalom öregedése miatt a logikus válasz a korhatár emelése. Egyre elfogadottabb elv ugyanakkor a világban, hogy a nyugdíjkorhatárt érdemes egy kiszámítható, de rugalmasan változó, halandósági indexhez kötni.

Ezzel ki lehet küszöbölni azokat a politikai kockázatokat, amik abból adódnak, hogy a politikusok az emberek munkában töltött idejét növelni akarják. Bruce Rigby, a Mercer tanácsadó cég vezető stratégája úgy véli, a kormányok hajlani fognak erre az útra lépni, hiszen politikailag egyszerűbb egy indexhez kötni a korhatárt, mint megmondani, hogy ettől kezdve a nyugdíjkorhatár 70 év lesz.

Ha minden egyéb tényező változatlansága mellett a várható átlagos élettartam nő, akkor az emberek több időt töltenének el nyugdíjban, ez pedig kiadási oldalon jelentős növekedést idézne elő. A kormányoknak éppen ezért egy olyan egyensúlyt kell találniuk, amikor a nyugdíjban és a foglalkoztatottként megélt idő nagyjából fix arányok mellett mozog.

Bruce Rigby szerint egy halandósági index összeállítása lehet a legjobb megoldás a fejlett országok számára. Jelen helyzetben azért lehet ezt könnyebben megtenni, mivel azonnali negatív hatással nem kell számolni, a hatások csak akkor lesznek érezhetők, ha az éppen kormányzó politikusok már elhagyták a hivatalukat.

AJÁNLOTT LINK:

A politikusok választhatnák a könnyebb utat nyugdíjügyben (Portfolio.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik