Gazdaság

A tél végén sem változik a fővárosi távhőár

A fővárosban a tél végén sem változik a fogyasztók által fizetendő távhőár - írja a Népszabadság.

A napilap szombati számában megjelent cikk ismerteti, hogy ez a távhőár – a helyi távhőcégekre általában is jellemző sajátos önkormányzati alkuk miatt – a fővárosban nem egyezik meg a hivatalos “hatósági” árral.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) tájékoztatása szerint a lakossági távhő és meleg víz “hatósági” ára március elsejétől gigajoule-onként nettó 3549 forintról 3521 forintra csökken, ami a Népszabadság számításai szerint áfásan 3726, illetve 3697 forintot jelent.

Azonban – hívják fel a figyelmet – tavaly az önkormányzati választások előtt a fővárosban díjemelési moratóriumot hirdettek, ami máig érvényben van. Így a jelenleg ténylegesen fizetendő tarifa ennél még mindig jóval alacsonyabb, nettó 2909 (bruttó 3054 forint) gigajoule-onként. (Ez a napilap számításai szerint márciustól 17 százalékos árkedvezményként értelmezhető.)

A fővárosiaknak szintén nem változik a fűtésért és a “vízfelmelegítésért” járó legjellemzőbb, a lakás légköbmétereire vetített évi nettó 481 forintos alapdíja. E két tétel lehetővé teszi, hogy eltérés legyen a hatósági és a fizetendő ár között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik