Mivel a középfokú végzettséggel, diplomával rendelkezők foglalkoztatottsága alig marad el az uniós átlagtól, ezért lényegesen több új munkahely csak akkor lesz, ha tömegesen el tudnak helyezkedni azok, akiknek erre most esélyük sincs – írja a Népszabadság. A felmérések szerint ide tartoznak az alacsony képzettségűek, az ötvenen túliak és a kisgyerekes nők. Az egymillió új munkahelyről Orbán Viktor 2008 májusában beszélt először erről a gazdasági és az üzleti élet vezetőinek. A választások előtt aztán már az hangzott el, hogy a teljesítés időtartama tíz év, a költségvetési törvényjavaslat pedig eredetileg azzal számolt, hogy 2014-ig 400 ezer emberrel bővül a foglalkoztatás, de ezt Matolcsy György a minap már 300 ezerre módosította.
Scharle Ágota közgazdász szerint jelenleg csak szerény hatása van az egykulcsos személyi jövedelemadónak a munkaerőpiacra. Érdemi változást az okozna, ha a járulékok is csökkennének, és az egy kulcs valóban egységes lenne, a fogyasztásra, a bérre és a profitra is kiterjedne. A Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet vezető kutatója azt mondta, a foglalkoztatás nem azon múlik, van-e konjunktúra, hiszen a 2000-es évek gazdasági növekedése sem teremtett munkahelyeket. Nem az teremt új munkahelyeket, hogy új piacok keletkeznek, hanem az, ha az állam lebontja azokat a szerkezeti korlátokat, amelyek a foglalkoztatás útjában állnak – mondta.
A közgazdász szerint nem utópisztikus az egymillió új munkahely tíz év alatt, de ehhez minden szerkezeti átalakítást meg kell lépni. Több uniós forrást kell átirányítani a közösségi közlekedésre, csökkenteni a minimálbért, a képzetlenek bérköltségét, javítani és bővíteni a munkába állást segítő szolgáltatásokat, a közoktatás és a felnőttképzés minőségét, megemelni a nyugdíjkorhatárt, korlátozni kellene a korai nyugdíjazást, a gyest, a gyedet le kellene rövidíteni, bölcsődéket kellene gyors iramban építeni. Mindez együtt akár évi 60-80 ezer fővel is növelhetné a foglalkoztatást, és akkor a konjunktúrával még nem számoltam.
AJÁNLOTT LINK:
Hogyan lesz a semmiből egymillió? (Népszabadság)