Gazdaság

Simor a kormány kiadásokat csökkentő lépéseit hiányolja

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a kormány februárra ígért reformcsomagjának inkább kiadáscsökkentő, mint bevételnövelő lépéseket kellene tartalmaznia.

Simor vasárnap este az ATV Kommentár című műsorában azt mondta: a jegybank a kormány által beígért februári reformcsomagról csak publikus információkkal rendelkezik, semmivel sem többel, mint az “átlagos újságolvasó”. A piac amiatt aggódik, hogy miként lesz tartós a költségvetési konszolidáció – tette hozzá, azzal, hogy a kormány által ígért 6-800 milliárd forintos egyenlegjavító lépéseknek 2102-13-ban a nyugdíjpénztári befizetések, a különadókból akkorra kieső tételekből származó lyukakat kell betömniük.

Úgy vélekedett: jó lenne, ha a tartós, fenntartható, az elemzői, befektetői kör által is jónak tartott intézkedések alapvetően a kiadást csökkentenék, nem pedig a bevételt növelnék. Mint mondta: a magyar adószint továbbra is elég magas. Hangsúlyozta, a tavalyi, Surányi György cikke által kiváltott vitában nem szólalt meg, de az MNB nyitott olyan vitára, amely a jelen gazdasági körülményeken alapul.

Bár a Monetáris Tanács tervezett átalakítása miatt több elemző és befektető is aggódik, attól tartván, hogy az új tagok “instrukciókkal” érkeznek, vagy meg akarnak valósítani egy, az MNB törvényi céljainak nem megfelelő kormányzati célt, a jegybankelnök ezt nem feltételezi. Aki ugyanis a Monetáris Tanács tagja lesz, azt köti mindaz, amit a törvény a jegybanknak célul határoz meg, ellenkező esetben megszegnék országgyűlési esküjüket.

A jegybanki kamatemeléssel kapcsolatban szerinte a “türelem, megfontoltság” jellemezte a monetáris tanácsot.

Az MNB-elnöke kifejtette, hogy a törvény szerint a jegybank elsődleges célja az árstabilitás, annak veszélyeztetése nélkül támogatja a kormány kamatpolitikáját. Az elsőrendű cél az infláció alacsonyan tartása, ennek alárendelt cél a kormány gazdaságpolitikájának támogatása, és ez így van ez Európai Unió minden országában, mert a jegybank a saját eszközeivel leginkább az inflációra tud hatni.

Kérdésre válaszolva megismételte: esze ágában sincs foglalkozni a lemondás gondolatával, a feladatot 6 évre vállalta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik