Gazdaság

Az MSZP továbbra is a különadók miatt aggódik

A párt arra kéri Orbánt, hogy erről is beszéljen az évértékelőjében.

Az MSZP szerint a lakossági villamos energia árának februári 5 százalékos emelésével teljessé vált a különadók áthárítása. Szanyi Tibor azt mondta, az új adónemet legnagyobb mértékben az energetikai cégek fizettetik ki a lakossággal, míg ugyanebben a kategóriában “az ezüstérmet” az áruházláncok, a bronzérmet a bankok, a negyedik helyet pedig a távközlési vállalatok “szerezték meg”.

Szanyi Tibor szerint az áruházláncok és a távközlési vállalatok is elsősorban a beszállítóikkal fizettetik meg a válságadók terheit, míg a bankok esetében az adóáthárítás jelenleg szinte még csak a jól fizető adósokat sújtja. Kiemelte: a különadók áthárítása már a kezdetektől “több mint evidens” volt, hiszen azok a forgalmi adó mintájára nem a nyereséget, hanem az árbevételt érintik.

Az ellenzéki politikus felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hétfői évértékelő beszédében térjen ki a különadókra, és nyilatkozzon arról, miként kívánja kezelni hosszú távú hatásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik