Gazdaság

Kétezer embert rúg ki a Cseh Posta

Mintegy 2000 embert bocsát el az idén a Cseh Posta (Ceská posta) állami részvénytársaság, és bezárnak mintegy 1500 postafiókot is - közölte a Hospodárské Noviny című cseh napilap.

Az újság szerint Marcela Hrdá, a Cseh Posta vezérigazgatója a terveket megvitatta a szakszervezetekkel is. Szakszervezeti források szerint azonban nem 2000, hanem csak 1600 ember elbocsátásáról volt szó.

A postai kirendeltségeket elsősorban a kistelepüléseken zárnák be. A postai küldeményeket a jövőben valamelyik helyi boltban lehetne felvenni, illetve küldeni. Tervek között szerepel a mozgó postafiókok létrehozása is.

A vállalat ugyanakkor bejelentette, hogy a tavalyi évet (2010) várhatóan sokkal jobb gazdasági mérleggel zárja, mint azt eredetileg tervezték. Mintegy 34 ezer alkalmazottal a Cseh Posta állami részvénytársaság az egyik legnagyobb csehországi munkaadó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik